2012. október 29., hétfő

Világmeditációra felkészülés - Aethos és a Tudat - Hathorok

2012. nov.4-én lesz világmeditáció, melyhez sok segítséget kapunk az üzenetben.














Hathorok / Tom Kenyon / 2012-09-20

by kristalyhang

Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében

Az Aethos és a tudat 
kettősségtől mentes állapotai
2012. szeptember 20.
Ebben az üzenetünkben a valóság megjelenítése és a tudat kettősségtől mentes állapotai közötti néhány lényeges összefüggésről szeretnénk szólni.
  
Elme és Tudat
Elsőként meg szeretnénk húzni a határvonalat a tudat és az elme általunk használt értelmezésében.
Számunkra a tudat minden megnyilvánulás fölött álló, nem köti az idegrendszeretek működése. Ezen túl a tudat az általatok érzékelt téren és időn túli is, mert a tudat tulajdonsága, hogy a fizikai megtestesülésen kívülre vezető energiaörvényeken át tud haladni.
Az elme a mi felfogásunk szerint az érzékszervi, szellemi és érzelmi megtapasztalásokat jelenti, ahogy az idegrendszered ezek hatására meghatározott módon megváltozik. Nyilvánvalóan, ahogy ezeket a szavakat olvasod, fizikai agyad és idegrendszered eszközeivel megteremted a jelentésüket. Az elme ablakán keresztül teremted meg szavaink jelentését, ám ezt az ablakot egyfelől létrehozza, de másfelőll be is korlátozza az idegrendszered.
Üzenetünk nyelvészeti úton kódolt és több helyen a szintaxisában (sorrendjében) örvények – féregjáratok – vannak, amin keresztül ideiglenesen felemelheted elméd és beléphetsz a tudatosság végtelen misztériumába.
Hogy látjuk a magasabb dimenziókat?
Önmagunkról kialakult tapasztalatunk szerint mi a tudat több dimenziójában létezünk és személyes fejlődésünk szintje szerint a negyediktől kezdve a tizenkettedik dimenzióig nyilvánulunk meg. A kilencedik dimenzión keresztül váltani tudunk az emberhez hasonló antropomorf formánk és a fénytestünk között.
Ha belépünk a tizedik dimenzióba, minden kapcsolatunk megszűnik humanoid testünkkel. Minden tekintetben geometrikus fényformákká válunk. Személyes fejlődésünknek megfelelően sokféle módon vagyunk képesek önmagunkat kifejezni a tízedik, a tizenegyedik és a tizenkettedik dimenzióban.
Minden tudati emelkedés hatására egyre jobban megérthető az összes létezőnek és a kozmosz összes megnyilvánulásának összekapcsolódottsága. A létezés furcsa paradoxonja a tizedik dimenzióba lépéskor válik teljesen átláthatóvá.
Összekapcsolódottság és a kettőségtől mentesség
Azért mondtuk ezt el, mert ehhez hasonló játszódik le veletek is, ahogy lényetek magasabb dimenzióiba emelkedtek. A 10-12. dimenziókban kiterjed az éberség az összekapcsolódottságra, ugyanúgy, ahogy a kettősségtől mentességre, Minden Dolgok Szülőanyjára is. Ez nyilvánvalóan tudati paradoxon, ahogy ezt már említettük is, és foglalkozott már ezzel néhány perennialista filozófia is.
Számunkra a kettősségtől mentesség képessége nem a végső cél, hanem inkább alap, vagy ugródeszka a magasabb képességekre és annak megértésére, hogyan lehet szeretettel telt eredményeket megteremteni.
Hogy látjuk a kettősségtől mentességet?
A tudat kettősségtől mentes állapotában, hozzátok hasonlóan, az ellentétek megszűnését tapasztaljuk. A tudat kettősségtől mentes állapotában a dualitás – a viszonylagos létben tapasztaltak szerinti módon – eltűnik és a központosított figyelem és a nyugalom erősebb érzékelése jelenik meg.
A kettősségtől mentesség legmélyebb állapotában csupán az önmagát megtapasztaló tudat létezik.
Fontos megérteni, hogy a tudat kettősségtől mentes állapota az érzékelőtől függ. Így, ha a kettősségtől mentességet a szívcsakrán keresztül éled át, akkor személy, tárgy, cél és ok nélküli szeretetet tapasztalhatsz, a kozmikus kapcsolódás mély érzését.
Természetesen a kettősségtől mentesség és a szív összekapcsolódásakor szerelembe esel, mindentől függetlenül beleszeretsz a kozmoszba. A szív ilyen paradoxona során te leszel a Szeretett és minden, amit látsz és tapasztalsz szintén a Szeretett lény.
Bár ez egy csodálatos tudati állapot, mégsem mentes teljesen a kettősségektől. Ahogy emelkedsz a magasabb csakrák megtapasztalásai felé, a kettősségtől mentesség átalakul. Ha tudatod a koronacsakrában tartod, a kettősségtől mentesség tiszta formájában, pusztán önmaga megtapasztalásaként jelenik meg. A személyes ént a kettősségtől mentesség ilyen magas állapotaiban nem lehet érzékelni.
A teremtés paradoxona abban áll, hogy a kettősségtől mentesség legtisztább formája a létezés leginkább polarizálódott szintjein bontakozik ki. Így a tudatod két, látszólag ellentétes állapotban van, a viszonylagos létezés (a tér-idő ezen pontján való megnyilvánulásod) és a tudat kettősségtől mentes állapotában, amikor is minden polaritás és konfliktus megszűnik.
Ahogy korábban már említettük, nézőpontunk szerint a kettősségtől mentesség a teremtés magasabb szintjeinek alapja, nem pedig az evolúció végcélja.
Összekapcsolódottság vagy Egység?
Itt a megfelelő időpont az „összekapcsolódottság” és az „egység” közötti különbség megtárgyalására. Úgy látjuk, hogy ez a két fogalom nem cserélhető fel egymással. Az Egységnek nagyon sok különféle meghatározása létezik jelenleg a Földön és lehetetlen az összes finom részlet és eltérés megmutatására.
Ehelyett inkább az alapvető különbségekre fordítjuk figyelmünket. Sokan úgy hiszik, hogy az összekapcsolódottság és az egység ugyanaz és azt jelenti, hogy amikor a tudat magasabbra emelkedik és a létezés magasabb dimenzióiba lép, akkor egyesül a fénnyel, és az összes különbség feloldódik. Mi nem így látjuk ezt.
Az összekapcsolódás, vagy összekapcsolódottság az a felismerés, hogy minden létező és a kozmosz minden megnyilvánulása kapcsolatban áll egymással, és ugyanakkor minden létező egyedi sajátossággal bír. Ezek az egyedi sajátosságok izgalmasak és különlegesek. Néha dühítőek, néha kiteljesítőek. De mindig részei a megnyilvánuló valóság szövetének és sohasem feleslegesek.
Az egyik problémának azt látjuk, hogy néhányan a New Age és a Személyes Növekedés csoportokban azt terjesztik, hogy az emberek közötti különleges különbségeket lebecsülik, és mivel minden valahogy „egy”, az egyének közötti helyes energetikai határvonalakat semmibe lehet venni és gyakran eszerint is járnak el. Ezen túl néhányan ezt a hitrendszert (az Egységet) arra használják, hogy elkerüljék a személyes felelősség és kérdőrevonás lehetőségét. Önmagunk összes dimenzióbeli megtapasztalása során egyediek maradunk, és lényünk magasabb dimenziói nem mossák el egyediségünket, hanem a teremtés nagyobb lehetőségét biztosítják.
Az Aethos
Most pedig átadjuk a kulcsot, amivel kultúránk egyik legnagyobb kincséhez férhettek hozzá, amit mi Aethos-nak (ejtsd: A-É-TOSZ) nevezünk. Az Aethos a tiszta kettősségtől mentességben lehorgonyzott tudati hullámsáv.
Amikor mi Hathorok a tizedik dimenzióba lépünk, a megnyilvánulás legkülönfélébb lehetőségei tárulnak fel. Néhányunk e rezgés közösségeihez csatlakozik ideiglenesen. Ez a közösség a tizedik, a tizenegyedik és a tizenkettedik dimenzióban létező Hathor egyénekből áll. Ezek a Hathorok a saját jószántukból lépnek a kettősségtől mentességbe és döntenek úgy, hogy egy darabig mások javára ebben a tudati rezgésben maradnak.
A legtöbben csupán átmenetileg tartózkodnak az Aethosban, bár néhányan semmi jelét nem mutatják annak, hogy valaha is el szeretnék hagyni. Amikor valaki belép az Aethosba, minden személyes különbséget félretesz. Az Aethosban lévőknek nincs nevük. Az összes személyes jegyet felváltja a kettősségtől mentességbe való belemerülés. Ezek a személyek mások javára „tartják” e kettősségtől mentes rezgésállapotot, mert a kettősségtől mentességből születik minden, ez/ő Minden Dolgok Szülőanyja, a minden létező létét megalapozó szövedék.
Az Aethosban tartózkodás a kettősségtől mentességbe való „belenövekedést” jelenti.
Megtapasztalásaid mindenki másétól különbözni fognak, a saját fejlettségi szintedtől és a téged körülvevő duális körülményektől függ.
Személyes helyzeted összetettségétől függetlenül az Aethosban tartózkodás mindenképpen meg fog emelni és pontosan ezért osztjuk meg ezt az ismeretet veletek.
Sok embernek azonban belső lényegük okán ez az ösvény, módszer eredendően nehéz. Ezért egy hangkincset is felajánlunk, hogy támogasson benneteket. Ez a hangmeditáció az Aethos otthonát jelentő fénybirodalom analógiája.
Az Aethos fényrezgést bocsájt ki, amit az emberi fül számára is hallhatóvá lehet leegyszerűsíteni. Így az Aethos Hangmeditáció meghallgatása a fény hanggá való átalakítása. Az Aethos tizedik dimenzióbeli harmóniájának hangkivonata.
Azt javasoljuk, hogy többféle módon is kísérletezzetek ennek a különleges hangkincsnek a meghallgatásakor.

 Elsőként teljes figyelmed irányítsd a hangokra. Hagyd, hogy a hang legyen figyelmed középpontjában, ha pedig elvándorol, tereld vissza a hangokra.
Másodikként tartsd a figyelmedet a szívcsakrán, a mellkasod középpontjában.
Majd legyen a figyelmed a torokcsakrán.
Ezután hallgasd a harmadik szemre (Ajna) irányított figyelemmel. Ennek helye a szemek között az orrnyeregnél van.
Végül pedig a fejed tetején levő koronacsakrára figyelve hallgasd a zenét.
Érezd és érzékeld, hogy a különböző csakráidra irányított figyelem és az Aethos Hangmeditáció hatására mi jön benned létre. A legtöbben azt fogják érezni, hogy az egyik meghatározott csakrájukra figyelve számukra a legtermészetesebb az Aethos Hangmeditáció. Azt javasoljuk, hogy erre a csakrára irányított tudattal gyakoroljatok a közeledő Világmeditációra való zenei felkészüléskor.
Az evolúciós intelligenciateszt
Úgy látjuk, hogy egy fejlett tudat egyik jele az összekapcsolódottság felismerése. Ennek felismerése evolúciós intelligenciateszt, és fajotok éppen vizsgázik. Az emberiség számára nincs tovább mód, hogy mint közösség továbbra is létezzen abban a hiedelemben, hogy az emberek kirabolhatják a Föld minden kincsét, bármiféle következmény nélkül a Földre, a milliárdnyi életformára, vagy magára az emberiségre nézve.



A Világmeditáció
A Világmeditáció célja, hogy hozzájáruljon a bolygó érzelmi légkörének rezgési minőségéhez.
Mivel éppen ebben a térben és időben öltöttetek testet, ezért ez elvitathatatlan jogotok és képességetek. A bolygó lakosaként jogotok van a kedvező eredmények erősítésére.
A Világmeditáció speciális célja, hogy felgyorsítsa, hogy az emberi közösség felismerje az összekapcsolódottságát, és így átjárót hozzon létre az emberiség történelmének kollektív fertőjéből és káprázatából olyan új kulturális látásmód kialakulása felé, ami az emberiség magasabb rendeltetésének kibontakozását valósítja meg. Ennek megvalósítása képzelőerőd - akaratod és szándékod erejének –felhasználásával, és a kettősségtől mentes állapotban rejlő teremtési lehetőségek megragadásával történik.
A Világmeditáció 2012. november 4-én 15:00 és november 5-én 16:00 PST (csendes óceáni idő) között lesz.

Seattle és a magyar idő között 

+9 óra eltérés van, 

vagyis november 4. 15:00 PST-kor 

nálunk már 24 óra, éjfél van, 

míg november 5. 16:00 PST 

nálunk november 6. éjjel 01:00-kor. 

A ford.

 Bár a világmeditáció globális, csomópontja Seattle-ben (Washington állam ) lesz, az Új Valóságok Művészi Nevelése (The Art of Seeding New Realities) című Hathor tanfolyam utolsó órájában.
A meditáció időtartama alatt az Aethos belép a tanfolyam résztvevői által létrehozott térbe. Ebből a csomópontból pedig az Aethos ki fog terjedni a világ minden táján hozzánk és a Világmeditációhoz kapcsolódóra.
Nem számít, hogy a bolygón fizikailag éppen hol vagy. Sőt, a Seattle-ben november 4-én, délután 3-kor (PST) kezdődő meditáció hatására létrejövő energia huszonöt órán keresztül fog hatni. Vagyis a tizedik dimenzióból eredő Aethos a résztvenni szándékozók számára november 5. délután 4-ig (PST) fog rendelkezésre állni.
Ezalatt a 25 óra alatt bármikor bekapcsolódhatsz.
Lényegében bármikor csatlakozhatsz a meditációhoz, amikor az emberiségnek az összekapcsolódottság gondolatformáját szeretnéd közvetíteni. Amikor együttesen egyre mélyebb fázisait éritek el a bolygóméretű átalakulásnak, azok, akik rá vannak hangolódva az összekapcsolódottság valóságára, tudni fogják, hogy mikor kedvező ennek a gondolatformának embertársaik felé való kisugárzása ennek a meditációnak a felhasználásával.
Ha vállalkozol a meditációra, fontos megérteni, hogy nem közvetlenül befolyásolod az események kimenetelét, hanem szeretetteljes gondolatformát sugárzol az emberek közösségének. Az, hogy az emberek személy szerint mit választanak, és mit nem az összekapcsolódottság felismerése terén, az egyéni szuverén megfontolásuk függvénye.
Ezen túl az Aethos nem avatkozik bele az emberi tudatba, és nem is képes rá. Az ember saját maga kell, hogy döntsön arról, hogy ráhangolódik-e az Aethos rezgésére. Másképp megfogalmazva, az Aethos nem cselekszik. Csupán kisugározza saját lényegét, a tudat kettősségektől mentes állapotát.

 

A Meditáció

Elsőként azt tanácsoljuk, hogy hallgasd az Aethos Hangmeditációt harminc percig. Ezalatt tartsd a figyelmedet a szívcsakrádon, vagy esetleg egy másikon, ha intuitívan úgy érzed, hogy az jobb lenne.
A meditáció meghallgatása után maradj csendben és tartsd továbbra is figyelmedet a szívcsakrádon (vagy amelyikkel dolgoztál). 

Miután nagyjából egy percig így maradtál, képzeld el, hogy egy részed (értsd: a KA tested, vagy az Étheri Ikerpárod) föléd emelkedik, bárhol is legyél a Földön. Képzeld el és érezd, hogy ez a második éned, ami pontosan úgy néz ki, mint fizikai önmagad, a bolygó fölé emelkedik mintegy 100 km magasságba, ahol megfogod a többiek kezét, akik a Föld egyéb pontjain csatlakoztak a meditációhoz.
A többiek kezének megfogása az általunk „összekapcsolódottság”-nak nevezett gondolatforma szimbolikus megjelenítése. Ez felismerése és elfogadása annak, hogy a teljes emberiség össze van kapcsolódva és ez az összekapcsolódottság a személyek egyéni különbözőségének megtartása mellett létezik.
Nagyon is lehetséges, hogy akinek a kezét tartod, nagyon nagy távolságban él tőled a Földön. Lehet, hogy teljesen másként látja a valóságot, mint te. Lehet, hogy vallásos és lehet, hogy nem, ahogyan te is. Valószínűleg teljesen más kihívásokkal néz szembe, mint te, hiszen akinek a kezét fogod, teljesen más helyhez és emiatt kulturális környezethez kell igazodni. Mindezen különbségek dacára össze vagytok kapcsolódva.
Belépsz az összekapcsolódottság óceánjába, ahol rajtad kívül a Dévák isteni birodalmai, a Föld szellemei, az elementálok, a Föld milliárdnyi létformája, sőt maga a Föld is megtalálható. Akik képesek több dimenziót érzékelni, megérezhetik, hogy milyen intergalaktikus intelligenciákkal és égitestekkel összekapcsolódni, tehát a Nappal és a Központi Nappal, vagyis a Tejútrendszer közepén levő fekete lyukkal.
Látjuk, hogy vannak köztetek, akik annyira csüggedtek embertársaik szintje miatt, hogy számukra nagyon nehéz, ha nem lehetetlen a többi ember kezét megfogni. Ha te is ilyen személy vagy, azt javasoljuk, hogy a természet lényeivel, szellemeivel fogjátok meg egymás kezét, így járulva hozzá az átalakulás esélyéhez.


Felkészülés a Világmeditációra
Ha úgy döntesz, hogy csatlakozol a Világmeditációhoz, arra kérünk, hogy kezdj el rendszeresen gyakorolni az Aethos Hangmeditációval. Ennek a felkészülésnek az a célja, hogy megismerkedj az Aethos-szal való kapcsolat során létrejövő tudatállapotokkal.
Ha nehéz élethelyzettel kell éppen megbirkóznod, azt tanácsoljuk, hogy naponta legalább egyszer hallgasd meg. Segíteni fog más tudatállapotba kerülni, csökkenteni fogja a gondjaid nehézségét és/vagy növelni fogja képességedet a kezelésükre.
Végeredményében felemelkedsz, mi pedig azt szeretnénk, ha a lehető legtöbb felemelkedett csatlakozna a Világmeditációhoz. Mindezt másképp megfogalmazva: ha kusza élethelyzeted szálait kell kibogoznod, az Aethos Hangmeditáció napi használata saját hasznodra válik, majd emiatt a Föld közösségének (sangha) javára.
Emellett akkor is bátorítunk az Aethos Hangmeditáció személyes fejlődésed eszközeként való használatára, ha nem szándékozol résztvenni a Világmeditáción.


Az Aethos Hangmeditáció: Végső gondolatok
Nagy örömmel és nagy reményekkel telve nyújtjuk át az Aethos Hangmeditációt. Bízunk benne, hogy nagyobb belső békét hoz el számotokra és jobb képességeket, világotok kaotikus eseményeinek kezelésére.
Arra is számítunk, hogy az Aethos saját kettősségtől mentes világodba is megnyitja a kaput, és így, mint teremtő lények ötvözni tudjátok létetek egyediségét a kettősségtől mentesség erejével.
Áldjon meg ez az egyesülés benneteket és összes kapcsolataitokat.
A Hathorok

------------------------------------------------------------------------------------------
Tom gondolatai és megfigyelései
Úgy látom ez a Hathor üzenet eddig az egyik legtömörebb információforrás. Többszöri elolvasás után is mindig találok benne újabb megértenivalót.
Sok területet érint, de leszűkítem közlendőmet az Aethosra és a hangmeditációra, ami a november 4-i Világmeditáció első része lesz.
Az Aethos
Az Aethos-szal először nagyjából egy éve találkoztam a Fényátvitel Hathor tanfolyamra való felkészülés során. Pár hónappal az esemény előtt éppen a periodikusan jelentkező, létezésemmel kapcsolatos félelmeimmel küzdöttem, amikor az egyik Hathor tanácsadóm elvitt a tizedik dimenzió birodalmaiba és arra utasított, hogy csak üljek az Aethosban.
Azonnal lenyugodtam és hamarosan beléptem egy olyan állapotba, amit egy samadhihoz (jóga transzállapot) hasonlatos állapotként véltem felismerni. Egyre mélyebbre és mélyebbre merültem a kettősségtől mentes tudatállapotba. A nyugtalanság pedig, ami órák óta rángatott, percek alatt eloszlott. És ehhez a nem kis mutatványhoz elég volt pár perc aethos-i jelenlét.
Ahogy a Hathorok üzenetükben elmondják, a kettősségtől mentesség megjelenik több perennialista filozófiában, amit esetenként egészen az ősi indiai Upanishadig, vagy a Bhagavad Gita-ig vissza lehet követni, vagy akár különféle misztikus hagyományokig, mondákig, vagy a buddhizmus néhány alapvető tanításáig.
Tehát, mint már említettem tizedik dimenzióbeli Hathorral „ültem” az Aethosban. Mindig, amikor ránézek harmadik szememmel, mindig tizenhárom, sűrűn egymásba ágyazott, különféle irányokban forgó gömbnek látom. Úgy érzem, hogy a megfelelő arányok szerint kialakított, ellentétes irányokban forgó gömbök együttese hozza létre a kettősségtől mentes energetikát, és mindez mély benyomást tett rám.
Úgy láttam, hogy már nincs semmilyen nemiségre utaló vonása. Amikor a negyedik és a kilencedik dimenzió közötti Hathorokat látom, mindig rendelkeznek fénytesttel és humanoid alakkal is. A tizedik, tizenegyedik és tizenkettedik dimenzió Hathorjai viszont már kizárólag geometrikus fényalakokként mutatják meg önmagukat.

Az Aethos Hangmeditáció
Az Aethos Hangmeditáció rögzítésekor ugyanez a Hathor vezetett. Hangmérnöki szempontból izgalmas tapasztalat volt. Ahogy egyesével felvettem a nyolc sávot, ez a lény a hangomat meghatározott módon és mértékben változtatta meg az előző hangzásokhoz képest. Az alapfelvételek rögzítése után mindössze csoportosítottam és meghatároztam az ismétléseket, Hathor tanácsadóm instrukciói szerint. Semmiféle elektronikus változtatást nem alkalmaztunk, nem nyúltunk még a hangszínekhez, vagy a visszhanghoz sem. Az Aethos Hangmeditáció kizárólag természetes hangokat tartalmaz, bármennyire nehezen hihető is meghallgatása alapján.
Az üzenet végén két linket találsz, a hangmeditáció két változatához. Az első öt perc hosszú, és úgymond a víz megízlelésére szolgál. Azt javaslom, hogy kezdd ezzel. Lásd meg, hogy mi alakul ki ezalatt a pár perc alatt.
A Hathorok javaslata szerint használd az ötperces felvételt is. Elsőként teljes figyelmedet a hangokra irányítsd. Ezután összpontosíts a szívcsakrádra (a szegycsont mögötti rész, a mellkas középpontja). Majd figyelj a torokcsakrádra. Ezután figyelj a harmadik szem csakrájára (a szemek között, az orrnyeregnél). Végül pedig koncentrálj a koronacsakrádra (a fejtetőre). Lehet, hogy az egyes részek között szükséged lesz egy kis szünetre az energetikai túlterhelés elkerülése érdekében.
A második verzió azoknak készült, akik csatlakozni szeretnének hozzánk a november 4-i Világmeditáción és/vagy hosszabban szeretnék megtapasztalni az Aethost. Ez a második hangfelvétel 30 perc hosszú. Ez megegyezik azzal az idővel, amennyit a Hathorok fognak tartózkodni az Aethosban, mielőtt szimbolikusan megfogják a többiek kezét a Világmeditáció végén.
Ha csatlakozni szeretnél a Világmeditációhoz, erősen felhívom a figyelmed arra, hogy már jóval november 4. előtt kezdd el rendszeresen ezt a hosszabb verziót hallgatni. Így meg tudod tapasztalni a hangmeditáció keltette különféle állapotaidat.

Útmutató a Világmeditációhoz
A Hathorok kijelentése alapján az Aethos energiái mindenkire ki fognak terjedni, akik részt vesznek a Világmeditáción a november 4-én délután háromkor (PST) kezdődő huszonöt órában , tehát november 5. délután 4-ig (PST). Ez azt jelenti, hogy a világsanghához (közösség) ebben a huszonöt órában bármikor csatlakozhatsz. A Seattle-beli időpontokat átszámíthatod az interneten található világórák segítségével is, pl. a http://www.timeanddate.com/worldclock/ címen.

Seattle és a magyar idő között 

+9 óra eltérés van, 

vagyis november 4. 15:00 PST-kor 

nálunk már 24 óra, éjfél van, 

míg november 5. 16:00 PST 

nálunk november 6. éjjel 01:00-kor. 

A ford.

A meditáció elején hallgasd az Aethos Hangmeditációt 30 percig. Ez megemeli a tudatszintet és felerősíti a teremtőerőt, mert a Hathorok szerint a kettősségtől mentes tudat a teremtőállapotok alapja.
Ezután képzeld el, hogy a KA-d (étheri ikerpárod), vagy egy változatod felemelkedik nagyjából 100 km-es magasságba az a hely fölé, ahol éppen tartózkodsz. Elképzeled, hogy a világ körül fogod a többiek kezét. A kézfogás olyan képzeletbeli tett, ami annak a jele, hogy elfogadod az összekapcsolódottságot. A Hathorok magyarázata szerint ez az összekapcsolódás nem szünteti meg az egyediséged, hanem befogadja azt is. A magasban egymás kezének megfogása az összekapcsolódottság elfogadása, beleértve más létformákat, még az energetikai lényeket is.
Ebben az állapotban addig tartózkodsz, ameddig jónak látod. Azt javaslom, hogy legalább 5-10 perc legyen. Ha elkalandozik a figyelmed, és nagyon valószínű, hogy így lesz, csak tereld vissza a száz kilométeres magasságban lebegő önmagadra.
A világmeditáció befejezése után a legkedvezőbb áttérni az Összes Lehetőségek Gömbjének alkalmazására, hogy energiával töltsd fel az elérendő célod. Olvasd el még a Világmeditáció kezdete előtt az üzenetet, ha még nem tetted volna.
A korábbi Hathor Világmeditációkhoz hasonlóan ez az esemény is nagymennyiségű energiát fog megmozgatni. Ha nagyon erősek a meditáció során az élményeid, valószínűleg utána jótékony hatású lesz pihenni, esetleg le is feküdni, ha ez megoldható.

Ha nagyon eltökélt vagy, többször is lehetséges csatlakoznod a 25 óra alatt. A határt azt szabja, hogy mennyiszer kellemes.

 Figyelmeztetés: Ha a Hangmeditációt használni akarod, akkor kérünk, töltsd le a saját számítógépedre és ne közvetlenül a szerverünkről hallgasd. Ha túl sokan hallgatják egyszerre, a szerver leállhat, megakadályozva téged és másokat is, hogy letölthessék a hangokat.
Kérlek, ne úgy tervezd, hogy a Világmeditáció napján a szerverünket fogod használni a zene meghallgatására. A szerver nem fog tudni mindenkit kiszolgálni. Mindenképpen töltsd le a meditáció napja előtt.
Fontos figyelmeztetés: Ne hallgasd a meditációt olyan helyzetekben, amikor a teljes figyelmedre szükséged van, pl. kocsivezetés közben, vagy gépek használatakor.
Ne tervezd, hogy a Világmeditáció napján a weblapunkat használod a zene meghallgatására. 
Mindenképpen töltsd le a meditáció napja előtt.
Tom Kenyon


©Tom Kenyon 2012. Minden jog fenntartva. másolhatod, eloszthatod ezt az üzenetet bármilyen médián, amennyiben nem változtatod meg, feltünteted a szerzőt, feltünteted a másolásvédelmi nyilatkozatokat és Tom webcímét: www.tomkenyon.com.
Fordító: © Bagi Ákos www.lelekmod.hu 2012 Minden jog fenntartva. másolhatod, eloszthatod ezt az üzenetet bármilyen médián, amennyiben nem változtatod meg, feltünteted a szerzőt, feltünteted a másolásvédelmi nyilatkozatokat és a fordító webcímét.

kristalyhang | 2012-10-15 at 11:36 | Címkék: Tom Kenyon | Kategóriák: Hathorok | URL: http://wp.me

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése