2012. december 27., csütörtök

Dec 21. margójára - spiritufo



 Elbocsátó kozmikus üzenet

Egy személyes élmény a hetvenes évekből, amikor még létezett olyan, hogy magyar földműves, bár lelkileg már akkor a végét járta az ilyen parasztember, hiszen a kolhozosítás ( azaz a földtől való megfosztás ) traumáját soha sem tudta kiheverni ( ahogy az egész magyar nép sem ). Nos, egy ilyen idős bácsinak, sőt az egész kortárs környezetének is ott, akkor a szocialista faluban, már csak egyetlen vágya volt, hogy megérje a 2000. évet, a világvégét!!!
És hogy mennyire általános belső érzés volt ez akkoriban, amely a nyolcvanas években csak erősödött, nézzek csak meg pl. Szilágyi Domokos erdélyi magyar költőnél, hogy hogyan írt még a hetvenes években rezignáltan a jövőről, arról a misztikus 2000. évről, melyet még meg akart élni, más vágya már nem volt.
A 2000. év pedig azért látszott olyan különösnek akkor, mert ez valami belső lelki elégtételt és reményt jelentett a jelen nyomora elviselésére. De ez az érzés akkor csak a tudatalattiból ( pontosabban a tudatfölöttiből ) tőrt elő, és megmaradt a személyes, intim szférában, mivel az akkori hivatalos média és a fővonalas tudomány hallani sem akart erről, már csak azért sem, mert minden tömeges világvége-várakozás idő előtt destabilizálhatta volna azt a szocialistának mondott társadalmat, amelyet már kezdtek előkészíteni a rablókapitalista kifosztásra.
Az álrendszerváltás után ( azaz amikor a párttulajdonná tett magyar népi vagyont magánvagyonná tették - ezért vezették be egyébként ideiglenesen az összes kelet-európai országban a kommunizmus trükkjét, amit amerikai bankárok finanszíroztak! ) pedig mint valami megáradt folyó, ami átszakítja a gátat, úgy ömlöttek a kontakta-médiumi-channeling-üzenetek a 1998 körüli Vízöntő-kezdetről ( azaz amikor a Neptunusz belép a Vízöntőbe ) és az ezzel összefüggő 1999-2000. évi világvégéről, nagy kataklizmákról és emiatt a más bolygóra történő tömeges evakuációkról is.
És mi hittünk nekik - legalábbis azok, akik már akkor is a spirituális ösvényen jártak -, mivel a mi napi tapasztalataik, mint magasabb-érzékszervi, mint intuitív szinten csak megerősítették ezt a hamarosan bekövetkező nagy kataklizmaszerű átalakulás realitását.
Mert ismétlem : azok, akik a kilencvenes években ezekkel az apokalipszisszerű eseményekkel már komolyan számoltak, sokan már a hetvenes-nyolcvanas években is egy belső érzésként élték meg ezt, csak ez a szocializmus idején még nem lehetett publikus - ellentétben az álrendszerváltás utáni időszakkal, amikor is ugyanazok a személyek, akik korábban ideológiai komisszárként, cenzorként élősködöttek a magyar nép nyakán, azaz lelkileg gyilkolták azt, és árgus szemekkel figyelték, hogy még véletlenül se jusson el egyetlen komolyabb híradás a magyar néphez, ami a tudati színvonalát emelné ( ufók, halál utáni élet, szabadenergia, egészséges életvitel, misztikus képességek stb. ), most a legfőbb "alternatív ismeretterjesztők" pózába kezdtek tetszelegni, olyannyira, hogy minden alternatív-spirituális témakör mind a mai napig csakis az ő szűrőjükön át jut el a magyar néphez!
( Ha nem hiszik, nézzék csak meg ezt az 1989 körüli archív 'Nulladik típusú találkozások' c. műsort, annak is a második részét, ahol – pedig még "ki se tört" a rendszerváltás - Trethon Judit, mint a szocializmus fő sci-fi-irodalmi cenzora, Kucka Péter jobbkeze, máris "ufó-szakértőként" van jelen, avval a Hargitayval együtt, akinek az ufós könyvét éppen Trethon dobta vissza a hetvenes években, mint ideológiailag veszélyest! Ez azonban akkor ott senkit sem zavart, még az sem, hogy maga Trethon "ufó-szakértő" ismeri be a videó vége felé, hogy maga sem hisz az ufókban! http://www.youtube.com/watch?v=9ve4L4dnLQ4 )
Úgyhogy a kilencvenes évek elején a korábbi ideológiai komisszárok azonnal ezós-ufós lapokat és könyvkiadókat alapítottak ( vajon honnan volt ehhez pénzük? ), melyekben máris megjelentek a 2000. év körüli világvége-jóslatok is, amikkel akkor minden szélesebb látókörű ember komolyan számolt, és a politikai-társadalmi elitben is volt egy nagy félsz ettől a dátumtól, bár hivatalosan sohasem vallották be ezt, hanem a szokásos elterelő hadműveletbe kezdtek: megpróbálták lejáratni, nevetségessé tenni a világvége eszméjét - éppen azért, hogy a lehetséges menekülésük minél zavartalanabb legyen, mint ahogy most 2012-ben is!
És bizony Nostradamusnál is már 450 évvel korábban megjósolt 1999 nyarán eljövő rémkirály fenyegető dátuma egyre közeledett, és ahogy közeledett, egyre szaporodtak a kozmikus entitások üzenetei is a földi emberiség teljes átalakulásáról, és olykor már a dimenzióváltásról is.
Ezt pedig nekünk nagyszerű volt hallani! Mert mi már akkor is a végünket jártuk!!!
Végünket természetesen, hiszen mi olyan csillaggyermekek vagyunk, akiknek már születése óta idegen ez a Föld bolygó, minden primitív földhöz kötő eszmeiségével, mókuskerék-szokásaival, áltudományos rögeszméivel, gyerekes vágyakozásaival, az állandó múltba bámulásával, a szentkoronázásaival, a bukott 3D-s világhoz való hűség minden másodpercben való kinyilvánításával!
Sőt, még azt is megmondjuk a most is éjjel-nappal szentkoronázó magyar testvéreinknek meg az új világért nyugat-európai ötletek alapján meditáló indigóknak is, hogy nekünk már akkor elegünk volt ebből a világból, amikor a nagy spirituális gurujaink és a húszmilliós terepjárón közlekedő ősmagyar Pilis-kutatóink itt Magyarországon még vagy egy szocialista nagyüzemben dolgoztak, vagy a dialektikus-materialista ideológiát terjesztették ugyanolyan jó kedvvel, mint ahogy most az internetes tévékben vagy ezós újságokban nevetgélnek, gúnyolódnak a 2012 körüli világvégével kapcsolatban!
Nekünk tehát, csillaggyermekeknek, öntudatos csillaggyermekeknek a "világvége" kifejezés sohasem okozott félelmet, hanem éppen ellenkezőleg : megnyitotta a spirituális ősemlékezet lelki kódjait!
Azt az ősi tudást, amely nélkül mai napig sem tudja értelmezni az emberiség valós helyzetét a kozmoszban, hanem csak az emberiség ellenségeinek hitében tákolja össze magának nap mint nap a szedett-vetett világnézetét!
És mi más lenne az emberiség ellenségeinek, azaz a saját "választott" vezetőinek törekvése, minthogy az emberiséget tovább altassa, hogy soha ne is ébredjen fel. A cél mindig is ezt volt, csak a módszerek változtak az idők során. Mert attól, hogy az álrendszerváltás után már megengedték a bulvárszintű újság- és könyvkiadásban az ezoterikus fecsegést, meg az ősmagyarkodást, attól még a mindennapi életünk nem lett jobb, sőt egyre rosszabb! Hiszen épp ez volt a cél : elhúzni a mézesmadzagot, hogy közben könnyebben fosszanak ki bennünket!
Közben a oktatás, a tudomány, a média - rendszerváltás ide, rendszerváltás oda - ugyanaz a materialista vadbarom maradt ( ilyenkor David Icke a szép 'elefánt a nappaliban' kifejezést használja ), mint amilyen volt; ugyanúgy porrá zúzva, tönkretéve a bimbózó ifjúság minden kreatív, alkotó törekvését, és csupán a diploma-gyárak taposómalmaiban egy magoló-automata robotgép-szerep jut nekik - ha egyáltalán túlélik pl. a felsőoktatás első három évét, ahol minden fölösleges szemetet be kell magolniuk "általános műveltség" címén, miközben arról a szakról, arról a hivatásról, amire egyáltalán jelentkeztek, szinte egy szó sem esik. ( Ahogy az általános és középiskolákban sem esik egy szó sem az emberi életet alapvetően meghatározó mindennapi gyakorlati kérdésekről! )
Vagyis nem változott semmi az álrendszerváltás után, hanem csak egy újabb trükk volt a hatalom részéről a kábítás látszatszabadságának bevezetésével a még hatékonyabb kifosztásunkra. A kilencvenes évek közepén pedig ezt a kifosztottságot már nagyon lehetett érezni, különösen a magyar falvakban, ahol már akkor a teljes kilátástalanság, a nyomor és a segélyből tengődés volt a meghatározó tényező.
A magyar parasztot pedig újból becsapták, de annyira, hogy még a korábbi hite 2000. körüli világvégéről is elszállt! Mert ez a hit nála valami elégtétel lett volna a sok szenvedése miatt, amit a kommunista-szocialista rendszer okozott neki, egy isteni bosszúállás, amely végre kiegyenlítené a dolgokat és helyreállítaná a végletesen megbomlott egyensúlyt!
A parasztember pedig éppúgy érezte a globális időjárás-változást és a levegő megmérgezését már évtizedekkel korábban, minden tudományos bizonyítás nélkül is. Ezért alakulhatott ki az a általános belső hit, hogy hál' Istennek 2000 körül vége a világnak! Ám ezt a belső bizonyosságot nagyon megzavarta nála az a színjáték, amit a hatalom előadott neki az álrendszerváltás utáni föld-kárpótlással.
A kilencvenes évek közepe pedig más, spirituális szempontból is egy érdekes elágazás volt, mivel ekkor lehetett először észrevenni a kontakta-szövegekben, hogy egy részük -  még kisebb részük - a világvégét már nem 1999-2000-re, hanem 2011-re vagy 2012-re teszi!!!
A kulcs ehhez a váltáshoz pedig Amorah Quan Yin amerikai kontakta-hölgy 1995-ös szövege jelentette, mely részletesen felvázolta a '95 után következő 17 év és 2012-13-as eseményeket egy plejádi angyali csoport kozmikus víziója szerint. És spirituális szempontból valóban nagyon magas színvonalú szöveg volt, amely egyetlen részletében sem lehetett megkérdőjelezni, különösen akkor nem, ha valaki korábban is foglalkozott hasonló szövegekkel, mivel már a szöveg kisugárzásából érezni lehetett azokat a magasrendű csillagenergiákat, amelyből a szöveg egyáltalán materializálódott.
Ekkor vált az is egyre világosabbá, hogy 1987-ben az emberiség tulajdonképpen egy más idővonalra került, letért a János Jelenésekben leírt idővonalról, amely automatikusan az 1999-ben elkezdődött nagy kataklizmához vezetett volna.
Egyik szemük tehát sírt, a másik pedig nevetett. Sírt, mert az emberiség szenvedése meghosszabbodott, másrészt nevetett, mert így ezzel a kibővített időkerettel kevesebb embernek kell elvesznie! Úgy látszott tehát, hogy az emberiség teljesen a maja idővonalra került!
De valójában még most sem dőlt el semmi! Ezt ki kell jelentenünk, hiszen túl vagyunk 2012. december 21-én, azon az utolsó dátumon, amikor még 100%-ban a maja idővonal beteljesedhetett volna!
Ez tény, ezt nem lehet letagadni! De azt a mérhetetlen csalódást sem, amit minden öntudatos csillaggyermek átérzett ezekben a napokban! Mert mi tudatosan kiálltunk már évek óta ezért a maja idővonalért, felvállalva öntudatosan azt is, hogy minden spirituálisan süket és vak ember, azaz minden Magyarországon futatott megélhetési próféta, guru és megmondó ember, fan-táboraival és nethuszárjaival együtt hülyének néz!
Ezért támogattuk Georgi Stankovot is, aki az élete példájával mutatta meg, hogy mi a gnózis a modern korszakunkban, nem csak fecsegett róla, és a közvetlenül a kauzál-világból szerzett információkat ( ott az események azonnal meg is történnek ) úgy hozta le ide az anyagi síkra, hogy biztosítékot kapott a magasabb birodalmaktól, hogy azok itt is meg fognak történni!
Stankovot mégis magára hagyták, 2011 és 2012 folyamán többször is! Úgy, hogy közben a fénytesté változtatási folyamat a csoportjánál ment tovább, amelynek egy bizonyos pillanatban automatikusan az 5D-be való felemelkedéshez kell vezetnie, mivel a szénalapú testet már nem lehet egy idő után fenntartani.
És ennek az egyéni átalakulásnak és felemelkedésnek eredetileg az egész emberiség felemelkedésével kellett volna egybe esnie! De mivel a maja idővonal csődöt mondott, ezért most már csak az egyéni felemelkedés maradt, mint aktuális feladat a spirituálisan érett embereknél!
Persze sejtjük, hogy valójában mi az oka a december 21-én meghiúsult eseményeknek, ugyanaz, mint amikor a kilencvenes években is egy új, kisegítő mátrixot terítettek a Föld köré, hogy a katasztrófát meggátolják.
Ugyanis a földi emberiség minden 2000-es évek utáni nagy „spirituális ébredése” ellenére sem érte el azt a kritikus százalékot, amivel felemelkedhetne! Minden angyali-arkangyali reményt adó kontakt-szöveg ellenére sem ( azonban még egyszer hozzá kell tenni, hogy azon a szinten, ahol az angyalok élnek, a felemelkedés már végbe ment!!! ).
Mert nézzek csak meg pl. bármelyik vezető magyar spirituális, összeesküvéses, ezoterikus honlapot, fórumot vagy blogot. Nézzek csak meg, hogyan reagálnak a december 21. kudarcára! Arra ugyanis, hogy az emberiségnek egy magasabb, megszentelt létállapotba kellett volna kerülni.
Már maguk az adminok utasítják vissza, hogy bármit is vártak volna : galaktikus flotta-megjelenést, felemelkedést, dimenzióváltás stb. – ugyan kérem, ilyen gyerekességekbe csak elszállt fantaszták hisznek!
És itt a vezető ezotérikus-konteós internet-közösségekről van szó, Magyarország indigó-krémjéről! Akik annyi elemi belátással sem rendelkeznek, hogy megértsék :minden spirituális váltás ugrásszerűen történik, mind a kozmoszban, mind az egyéni életben!
Minden váltást pedig megelőz egy hosszú fejlődés, ami sokáig tarthat, de maga a váltás kívül van a téren és időn, azaz azonnal történik!
És akinek ráadásul van annyi természetes intuíciója, hogy még az orra előtt levő „kozmikus jelekből” is tud olvasni, az látja vagy legalábbis érzi évtizedek óta, hogy a Föld és vele együtt az egész Naprendszer, sőt a kozmosz is „váltás előtt” áll. Kérdés csak az, hogy mikor!
Mely viszont nem fejlődés kérdése lesz, kedves Barátaim, nem az, hogy még vagy 20 évet eltotojáznak ezen az agyonmérgezett bolygón, továbbra is engedelmesen fizetve be a sárga csekkeket vagy szidva a 6-szor is „demokratikusan” megválasztott ormány-kormányt, miközben a heti internetes ezós magazinunkkal kábítjuk el magunkat, nézve a felső-középoszály diszkrét bájcsevejét, ahogy a 6 millió koldus országában osztja az észt.
Na, mi ebből, mint csillaggyermekek, nem kérünk, nem fogunk egy pillanatig sem statisztálni ehhez a sátáni világrendetlenséghez! És nem fogjuk ezoterikusan megindokolni sem, hogy miért jó minden úgy, ahogy van!
Mert egyáltalán semmi sem jó úgy, ahogy van, mert már 13 éve az egész emberiségnek egy magasabb dimenzióban kellene élnie, úgyhogy minden egyes nap, amelyet nem az eredeti isteni otthonunkban töltünk, önmagunk elárulása és szembeköpése!
Azok tehát, akik hűek maradtak a Felemelkedés eszméjéhez, mindenképpen el fogják hagyni ezt a 3D-s bolygót, mégpedig hamarosan, mivel a fénytest-folyamat ezt követeli meg, a többiek sorsa pedig az ő felemelkedésük függvénye lesz!
Úgy legyen!

 postdateicon2012. december 26. szerda, 11:50 | postdateiconMódosítás dátuma: 2012. december 27. csütörtök, 20:26 | postauthoriconÍrta: Spirituális UFO-kutató

3 megjegyzés:

  1. Szia!

    Szép az oldalad és köszönöm, hogy te is segítesz a Fény, a Szeretet és az Igazság terjesztésében.

    Lenne egy kérdésem: nekem ma nem jött be a spiritufo oldala, valami hibát írt ki. Te tudsz valamit, hogy mi történhetett?
    Köszönöm.

    További szép napot!

    Üdv.: Atlantis753

    VálaszTörlés
  2. Szia! Valóban nem jön be az oldal. Nem tudom konkrétan mi lehet. Az biztos, hogy már több spirituális és ufós oldalt támadás ért. Némelyik végleg bezárt, mások csak ideiglenesen. Még mindig van a sötétségnek maradék kis ereje. Védenem kell nekem is a blogomat. Valamelyik nap egy-az egyben eltűnt a bejegyzésem mielőtt közzétettem volna.
    Ne aggódjunk, rendbejön minden.
    Szép világunk lesz!
    Kati

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a választ. Nagy volt az ijedségem, de szerencsére kiderült, csupán új cikket tettek fel, s amíg szerkesztették, addig nekünk nem jelenített meg semmit.

      Sok érdekes és igaz dologról írsz, s annak is nagyon örülök, hogy te is terjeszted, amit más igaz oldalakon találsz. :)

      Fény és Szeretet Neked

      Atlantis753

      Törlés