2012. december 28., péntek

Vádirat/1-2-3. - A nagyhatalmak és az ufók


"Sokaknak úgy tűnhet, hogy ennek a könyvnek a témája ismerős, unottan ismerős, mégsem valószínű, hogy a teljes összefüggés tudott. Legalábbis az emberiség nagy részének ismeretei szerint. Sok részlet található itt-ott, valami akad az interneten is, valamit kapizsgálnak a nyitott szemmel járó emberek, valami összeszedhető a napi hírközlés útján, de a végső következtetés mindig félresiklik. Ez kelti azt az érzést, hogy az összefüggések nincsenek egy fedél alatt. Lehet, hogy lesz, ami ismerős az olvasónak, de nagy a valószínűsége, hogy sok újdonságra is lel majd. Utána már fel se merül a gondolat, hogy unalmasan ismerős-e, ami ebben a könyvben le van írva."

Valóban sokminden ismerős, és a pozitív földönkívüliek is beszéltek már a negatívak kapcsolatairól. Vagy hittük, vagy nem. Ez a könyv nagyon durva tényeket tár fel..
/DK



Vádirat/1.



Jelentés
Írta Milton William Cooper

A TITKOS KORMÁNY Eredete, hovatartozandósága, és a Legmagasabb 12, a MAJORITY 12 és a GLOBÁLIS világrend lényegéről.

Milton William Cooper
Behold a Pale Horse (Figyelj a fakó lóra)


Bevezetés


1990-ben kaptunk egy borítékot. Feladója jól ismeretlen volt számunkra, de eleinte nem is nagyon érdekelt a tartalma. Azután, mielőtt kidobjuk, gondoltuk, mégis megnézzük, mi van benne. Egy kb. ötven oldalas jegyzet volt, különböző kézírású széljegyzetekkel. Ebből látszott, hogy másolatok útján is terjesztették. Belelapoztunk, majd olvasni kezdtük, s nem is tettük le amíg nem végeztünk vele. Elolvastuk, és mivel döbbenetes és egyben hihetetlen volt, számunkra sok ismert és még több ismeretlen ténnyel, elhatároztuk, figyelni kezdjük az eseményeket. Egyre másra elénk tárultak a bizonyítékok, jócskán meggyőzve a benne leírtak joggal feltételezhető igazságáról.

Az azóta eltelt időszak költözései alatt aztán elkallódott, már azt hittük, el is veszett, amikor egyszer csak váratlanul a kezünkbe akadt. Azonnal elhatároztuk a lefordítását és közreadását, mert a forgalomba kerülése óta eltelt tizennégy év sajnos bizonyítja a benne rejlő igazságot. Fejtsük meg közösen, hol tartunk.
Planétánk a Föld emberisége, olyan problémával találja magát szemben a Kr.u. harmadik ezredfordulóra, amit ma már nem lehet többé nem tudomásul venni. Az évezredek hagyományai és írott dokumentumai bizonyítják, hogy az adott helyzet részben nem ismeretlen az földi ember történetében, de ez a mostani valamiben mégis jelentősen különbözik.

Az alaphelyzethez hasonlók adódtak már az elmúlt évezredek folyamán, de így vagy úgy, minden alkalommal megoldódtak. Ám a jelenlegi más, nagyon más, és ez azt jelenti, hogy lehetetlen az eseményeket nem tudomásul venni, és bárkinek is joga volna elhallgatni az emberiség elől. Soha nincs késő megtudni az igazságot, hogy az EMBER kellő felkészüléssel nézhessen szembe az eseményekkel.

Olyan – mindenki által tapasztalt – változások álltak be az emberiség mindennapi életében, ami mindenképpen magyarázatra szorul. Az elmúlt ötven esztendő alatt szinte tökéletesen átalakult és megszűnőben van az évezredek alatt kialakult emberi életforma. Úgy fizikai, mint lelki értelemben. Megszűnőben vannak azok a feltételek, amik emberré tették az embert: a családi összetartozás, a nemzeti összetartozás, az emberré tevő kultúra, stb.
Sokaknak úgy tűnhet, hogy ennek a könyvnek a témája ismerős, unottan ismerős, mégsem valószínű, hogy a teljes összefüggés tudott. Legalábbis az emberiség nagy részének ismeretei szerint. Sok részlet található itt-ott, valami akad az interneten is, valamit kapizsgálnak a nyitott szemmel járó emberek, valami összeszedhető a napi hírközlés útján, de a végső következtetés mindig félresiklik. Ez kelti azt az érzést, hogy az összefüggések nincsenek egy fedél alatt. Lehet, hogy lesz, ami ismerős az olvasónak, de nagy a valószínűsége, hogy sok újdonságra is lel majd. Utána már fel se merül a gondolat, hogy unalmasan ismerős-e, ami ebben a könyvben le van írva.

Tekintettel arra, hogy maga az alaptéma hosszú évtizedekig tabu volt és komoly üldözésnek volt kitéve, aki látni, tudni merészelt bármit is róla – akár még elmegyógyintézeti kezelés is szóba jöhetett -, így természetesen nem lehet kívánni az eddig tökéletes titoktartást tartó hivatalos intézményektől, hogy különösebb feloldás nélkül engednék nyilvánosságra kerülni az ügyet. Már nem tudnak visszalépni, és meg nem történté tenni a hallgatást, mert már túl messze mentek, ezért legfeljebb engedik kiszivárogni az igazságot.

Ezzel kapcsolatban rendkívül érdekes jelenség tapasztalható: az a céltudatos dezinformáció, amivel az egész témát például a fantáziafilmek világába viszik át, hogy aki beszél róla, úgy tűnjön, valami filmélményét meséli, vagy éppen ilyen történetet ad elő valóságosként, az mára már sajnos elfogadott. Ugyanakkor túl előrehaladott állapotban vannak a dolgok. Am még mindig van remény, hogy az emberiség tudomására jusson mi vár rá, ha nem cselekszik időben.

Az eredeti mű írójának a neve, lehet, hogy az, lehet, hogy nem, mint ami a könyvre írva van. Bár ez alatt a név alatt sok minden található az interneten is, tehát a legnagyobb titkolózás ellenére sem titok ma már, hogy valami rendkívüli történéseknek vagyunk szenvedő alanyai. Mára az egész folyamatnak nagyon sok áldozata van, és még mindig nem nagyon ajánlatos nyílt sisakkal vállalni a nyilvánosságra hozatalt. A magunk részéről is inkább ‘mesének’ tekintjük az egészet, és azért kívánjuk a könyvet magyarul is megjelentetni, hogy honfitársainknak is legyen módja a modern mesevilágba betekinteni. A könyvben leírtak különben is önmagukért beszélnek.

Ahogy annak idején a Cion bölcseinek jegyzőkönyvére is azt mondták, hogy hamisítvány, a mindennapi élet mégis igazolta minden szavát, úgy a mindennapok egyre jobban vágtató eseményei is lépésről-lépésre, kétséget kizáróan bizonyítják e könyv tartalmát. Mese, valóság? Döntse el az Olvasó. S ki-ki aszerint olvassa! Így teljesen mindegy, ki az írója: a benne foglaltakat cáfolja meg valaki – ha tudja.

A fordító


Vádirat/ 2. 


I. fejezet

A kezdet

1. rész

A megszállás

A Második Világháborút követő években az Amerikai Egyesült Államok szembe találta magát egy eseménysorozattal, amely messzemenően túlszárnyalta a saját és az egész emberiség megjósolt jövőjét. Ezek az események olyan hihetetlenek voltak, hogy nem is hitték el. Az elkábult Truman elnök és katonai vezetői gyakorlatilag tehetetlennek találták magukat, éppen csak a legpusztítóbb és legköltségesebb háború megnyerése után. 

Az Egyesült Államok egyetlen állam volt a Földön, mely birtokolta az atombombát, amely önmagában hordozta bármely ellenség, de még magának a Földnek elpusztítási lehetőségét is.

Ebben az időben az Egyesült Államok állt a legjobban gazdaságilag. Rendelkezett a legmodernebb technológiával, a legmagasabb életszínvonallal – a leghatásosabb, legnagyobb és legerősebb katonai erő felállításán fáradozva. Elképzelhetjük az Egyesült Államok illetékeseinek megzavarodását, amikor felfedezték, hogy egy féreg-szerű lény vezette ismeretlen, idegen jármű, egy tökéletesen felfoghatatlan civilizációból, – lezuhant az új-mexikói sivatagban.
1947. január és 1952. december között legalább 16 lezuhant vagy leszállt ismeretlen járművet, UFO-t – (Unidentified Flying Object) meghatározatlan repülő tárgyat – fedeztek fel. Továbbá egy űrhajó felrobbant, és semmit nem találtak abból a balesetből. Ezekből 13 az Egyesült Államok határain belül történt, azon kívül, ami a levegőben esett szét. A 13 közül 1 Nevadában, 1 Arizonában, 11 Új Mexikóban történt. Három külföldön, 1 Norvégiában, az utolsó kettő Mexikóban. Számtalan UFO megjelenés volt, melyeknek komoly nyomozását és egymásnak ellentmondó jelentéseit lehetetlenné vált hasznosítani, a fennálló követelményeknek megfelelően.

Találtak egy UFO-t 1948. február 13-án a magasföldön, az Azték Új Mexikó közelében. Egy másikat 1948. március 25-én fedezték fel a Hart kanyonban, szintén az Azték Új Mexikó közelében. Az 30 méter átmérőjű volt. Összesen 17 földönkívüli holttestet fedeztek fel ebben a két űrhajóban. Még nagyobb jelentőségű volt a nagyszámú emberi testrész tárolásának felfedezése ezekben a járművekben. Az ördögi lényeknek feltűnően csúnya feje volt, és a paranoia gyorsan talonba zárt akkor mindenkit, akinek arról tudomása lett. Az addig titkos fedő azonnal a “legtitkosabb” fedő lett, és szorosan lezárták. A biztonsági burok sokkal szorosabb volt, mint a Manhattan Project (Manhattan folyamat) esetében. Az elkövetkező években ezek az események váltak a legjobban őrzött titkok a világ történetében.

A legnagyobb tudású amerikai tudósokból szerveztek meg Project Sign (Folyamat jel) név alatt 1947 decemberében egy csoportot a jelenség tanulmányozására. Az egész mocskos ügyet a titkosság leple alatt tartották. A Project Sign-ból – Project Grudge-ra (folyamat jelből – bosszú folyamatra) változtatták 1948 decemberében.
*
Az alacsonyszintű tárgyi gyűjtemény és félretájékoztató folyamat BLUE BOOK (kék könyv) név alatt alakult ki a “Grudge”-n (a bosszún) belül. 16 kötet látott napvilágot a “Grudge”-ból, beleértve a vitatott “Grudge 13”-at is, amelyet Bill English-sel ketten láttunk, olvastunk és felfedtünk a nyilvánosság előtt.
“BLUE TEAMS”-t (Kék Munkacsoport) állítottak össze a lezuhant űrhajók és az élő vagy halott földönkívüliek újra eltitkolására. A “BLUE TEAMS”-t átalakították “ALFA TEAM”-mé, (Alfa Munkacsoport) a “PROJECT POUNCE (folyamat púder)”-en belül.

Ezek alatt az évek alatt az Egyesült Államok légi ereje és a CIA tökéletes ellenőrzést gyakorolt az ALIEN SECRET (Földönkívüli Titok) ügyében. Tény, hogy a CIG-t kormány utasításra alapították meg, mint Central Intelligence Group (Központi Hírszerző Csoport), a földönkívüliek jelenlétének kezelésére. Később Nemzetbiztonsági Határozat mondta ki a CIA (Central Intelligence Agency=Központi Hírszerző Ügynökség) megalapítását.

A Nemzetbiztonsági Tanács megalapítása a tengerentúli hírszerzés, és különösen a földönkívüli ügy kezelésére jött létre. A Nemzetbiztonsági Tanács jegyzeteit és a kormány utasításait elmozdította a CIA külföldi hírszerzés feladatai közül, és lassan de biztosan irányított cselekvéssé “hitelesítette” otthoni, és külföldi rejtett tevékenység formájában.

1947. december 9-én Truman jóváhagyta az NSC-4-et, (National Security Council=Nemzetbiztonsági Tanács – 4) CFIIM-nek nevezve. (Coordination of Foreign Intelligence Information Measures = Külföldi Hírszerzés Tájékoztató Ütem Összehangolás); Marschall, Forestal, Patterson titkárok és Kennan a külügyi politikai terv csoport igazgatójának részvételével.

A külföldi és katonai hírszerzés, I. könyv “A Válogatott Bizottság utolsó jelentése a kormányműködés tanulmányozásáról, tekintettel a hírszerző működésére”. Az Egyesült Államok Szenátusa 94. kongresszus, 2-ik ülésszak, riportszám 94-755, 49. oldal, 1976. április 26. megállapítja: “Ez az útmutatás felhatalmazta a külügyminisztert a tengerentúli kommunista ellenes tájékoztató tevékenység összehangolására. Az NSC-4 hez csatolt még titkosabb NSC-4A utasította a CIA igazgatóját, titkos lélektani tevékenység (kémkedés!) vállalására, az NSC-4-ben, a tevékenységek teljes összehangolása céljából. A CIA-nak adott írásbeli meghatalmazás az NSC-4A alatti burkolt működésre nem alapozott meg tényleges eljárást ezekhez a műveletekhez, akár az összehangolásra, vagy jóváhagyásra. Simán utasította a CIA igazgatóját, vállaljon magára titkos működést (vagyis kémkedjen!) a Honvédelmi Minisztériummal lévő kapcsolaton keresztül, az amerikai politikával megegyező eredmény biztosítására.

Később az NSC-10/1 és az NSC-10/2 (Nemzetbiztonsági Tanács-10/1-10/2) kiszorították az NSC-4 és az NSC-4A-kat, és burkolt tevékenységük sokkal messzebbre kiterjedt. Az OPC (Office of Policy Coordination = Politikai Együttműködési Hivatal) kiterjedt rejtett tevékenységet biztosítottak. Az NSC-10/1 és az NSC-10/2 érvényt nyert törvénytelen és “különösen-törvényes” működésre és eljárásra, lévén megegyezés a Nemzetbiztonsági vezetésében. A válasz hihetetlenül gyors volt. A hírszerző közösség szemében ez a “mindent lehet” volt. Az NSC-10/1-ben kialakítottak egy ellenőrző csoportot, Executive Coordination Group-ot (ECG), de nem járulva hozzá a leplezett tevékenységi indítványhoz.

Az ECG burkolt feladata a földönkívüliek tevékenységének összehangolása volt. Az NSC-10/1 és /2-nek jeleztek, hogy a magas vezetésben senki nem akar tudni semmit, amíg nem végeztek sikeresen. Ezt a csoportot ütközőként építették ki az elnök és a tájékoztatás közé. Úgy tervezték, hogy ez az ütköző szolgálat megszűri az elnöknek adott híreket a tagadáshoz, ha kiszivárognának hírek a dolgok valódi állását illetően. Ezt a szűrőt használták a későbbi években, hogy az elnök elől sikeresen elzárjanak bármiféle információt. Az elnök a földönkívüliekkel kapcsolatban mást, mint amit a Titkos Kormány és a Hírszerző Közösség tudni engedett neki, nem kaphatott.
Az NCS-10/2 kialakított egy kutatócsoportot, mely titokban találkozott, és ott állapították meg az időszerű “tudományos” gondolkodást. A Kutatócsoportot még nem hívták MJ-12-nek. (Majority 12 = Legmagasabb 12) 

Másik NSC emlékeztető közli, hogy az NSC-10/5, a későbbiekben felváltotta a Kutatócsoport feladatait. Ez az emlékeztető és a titkos végrehajtási utasítás volt az alapja az MJ-12 megalakulásának, de csak négy évvel később.

James Forrestal honvédelmi miniszter el kezdte kifogasolni a titkolódzást. Nagyon idealista és vallásos ember volt, aki hitt abban, hogy az embereket tájékoztatni kell. Amikor el kezdte tárgyalni a másik párt és a Kongresszus vezetőivel a földönkívüliek problémáját, Truman elnök lemondásra szólította fel. Túl sok embernek elmondta félelmét meggyőződéséről, hogy figyelik. Akik közömbösek voltak, azt mondták üldözési mániája van. Később elterjesztették, hogy idegösszeroppanása van és félreállították, elzárva a Bethesda Naval kórházba. Az volt az igazság, hogy attól féltek Forrestal újra beszélni fog, így izolálni kell, s rossz hírét kell kelteni. Valamikor a kora reggeli órákban 1949. május 22-én, egy CIA ügynök nyaka köré tekerte a lepedőt, a másik véget rögzítette a szobában és kidobta James Forrestet az ablakon. A lepedő elszakadt s halálra zúzta magát.
Ő volt az első áldozata a titkolózásnak!




Vádirat/ 3. 

 

2. rész

A közvetlen kapcsolat

Az első földönkívüli, akit az 1949-es, rosewelli lezuhant űrhajóból vettek ki, az EBE nevet kapta. A nevet Dr. Vannever Bush ajánlotta és az Extraterretial Biological Entity (Földönkívüli Biológiai Lény) kifejezés rövidítése volt. EBE hajlamos volt hazudni és több mint egy évig csak a tetszőleges kérdésre adott választ a feltettek közül.


Azok a kérdések, melyeknek következményei lehettek, megválaszolatlanok maradtak. Fogságának második évében valami miatt elkezdett kinyílni, és a felvilágosítás, ami kezdett EBE-től érkezni, végül is riasztó volt. 

Kijelentéseinek gyűjteménye vált alapjává annak, amit később “Sárga könyvnek” hívtak. Fényképeket csináltak EBE-ről, többek között, melyeket Bill English és én megtekintettünk a GRUNGE 13-ban, évekkel később.

1951 végén EBE beteg lett. Az orvosi személyzet képtelen volt meghatározni EBE betegségének okát. Semmiféle háttér ismeretük nem volt a kiinduláshoz. EBE szervezete klorofill alapú volt, és a feldolgozott ételt energiává alakította, éppúgy mint a növények. Úgy döntöttek, hogy botanikus szakértőt hívnak. Dr. Guillermo Mendoza botanikust hozattak segíteni és kísérletet tenni a meggyógyítására. Dr. Mendoza dolgozott EBE megmentésén egész 1952 közepéig amikor EBE meghalt. Dr. Mendoza szakértő lett az idegen biológiában. A hiábavaló kísérlet EBE megmentéséért, és ezzel megszerezni a technológiailag magasabb szinten álló idegen faj jóindulatát, az Egyesült Államok segítségkérő rádióadást kezdett 1952 elején a világűr óriási területére. A hívás válaszolatlan maradt, de az üzenet adás – jóhiszemű erőfeszítésként – folytatódott.

Truman elnök titkos kormány-utasítással (Secret Executive Order) kialakított 1952. november 4-én egy Különlegesen Titkos Nemzetbiztonsági Ügynökséget (NSA National Security Agency). Elsődlegesen a földönkívüli nyelv megfejtésének szándékával, a velük való párbeszéd megalapozására. A legfontosabb feladat az előző erőfeszítés folytatása volt, melynek a SIGMA fedőnevet adtak. Az NSA másodlagos feladata lett figyelni minden összeköttetést és kibocsátott jelet minden irányban világszerte, úgy az ember mint a földönkívüliek összegyűjtött hírközlése céljából, valamint továbbra is titokban tartani a földönkívüliek jelenlétét. A SIGMA terv sikeres volt. Az NSA szintén tartott kapcsolatot a Hold bázissal és más titkos űrprogramokkal. Kormányrendelet biztosítja, hogy az NSA mentesítve van minden törvény alól, amely nem nevezi meg kimondottan az NSA-t a törvény szövegében, mint a törvénynek alárendeltet. Ez azt jelenti, hogy ha az ügynökség nem kisilabizálható minden vagy akár bármely törvényszövegben, ami átmegy a kongresszuson, az nem téma ezzel vagy azzal a törvénnyel kapcsolatban. Az NSA most sok más feladatot ellát, és az igazság az, hogy az elsődleges ügynökség a hírszerző közösségen belül. Ma az NSA a hírszerző közösségeknek juttatott pénz 75%-át kapja.

Igaz az a mondás, hogy “ahová a pénz megy, ott van a hatalom.” A DCI (Defence Central Intelligence = Központi Védelmi Ügynökség) ma a névleges vezető, nyilvánosság előtti cselként fenntartva. Az NSA elsőrendű feladata ma továbbra is a földönkívüliekkel való kapcsolat, de már tartalmaz más, azokkal kapcsolatos feladatokat is.

Truman elnök folyamatosan tájékoztatta szövetségeseinket, beleértve a Szovjetuniót, a Rosewelli felfedezés óta növekvő földönkívüli problémáról. Erre akkor került sor, amikor a földönkívüliek fenyegetővé váltak az emberiség számára. Védekezési tervet dolgoztak ki a Föld lerohanása esetére. Óriási nehézséget jelentett szembe kerülni a felerősített nemzetközi titoktartással. Úgy döntöttek, hogy egy külső csoport szükséges a nemzetközi erőfeszítések összehangolására és ellenőrzésére, elrejteni a titkot, a kormányokat ellenőrző sajtó elől. Eredmény egy titkos társaság alapítása, amely a “BILDERBURGERS” név alatt vált ismertté. Központja Svájcban, Genovában van. A Bilderburgers fejlődött ki a Titkos Világ Kormánnyá, amely ellenerőzése alatt tart mindent. Az Egyesült Nemzetek akkor vált nemzetközi viccé és azóta is csak az..
1953-ban új elnök került a Fehér Házba. Az a fajta ember volt, aki utasításláncolattal szervezett személyzethez volt szokva. Meghatalmazott képviselőkön és bizottságokon keresztül vezetett. A nagy döntéseket ő hozta, de csak amikor a tanácsadói képtelenek voltak megegyezésre jutni. Szokása volt elolvasni mindent vagy meghallgatni néhány változatot és egynél megállapodni. Akik közelében dolgoztak tudták kedvenc szójárását: “csak csinálni, bármibe kerül”. Sok időt töltött golfozással. Ez nem volt szokatlan katona embernél. Szövetségi kapitányságig vitte a háború alatt. Öt csillagos rendfokozattal. Ez az elnök David Eisenhower tábornok volt. Hivatalba lépésének első évében 1953-ban legalább 10 lezuhant, korong alakú űrjárművet fedeztek fel 24 holttesttel és 4 élő földönkívülivel. 10-ből 4-et Arizonában találtak, 2-t Texasban, egyet-egyet New Mexikóban, Luisianában, Montanában és Dél Afrikában. Százféle látvány volt.

Eisenhower tudta, hogy meg kell küzdjön a földönkívüliek problémájával. Azt is tudta, nem tudja megtenni, hogy a Kongresszus ne fedezze fel a titkot. 1953 elején az új elnök a Külföldi Kapcsolatok Tanácsában, tagtársához és barátjához, Nelson Rockefellerhez fordult segítségért. Eisenhower és Rockefeller titkos terveket kezdett kovácsolni a földönkívüli ügy felügyeletére, mely valósággá vált egy éven belül.
Az MJ-12 (Majority 12 = Legfelsőbb 12) volt születőben!

Nelson nagybátyja, Winthrop Aldrich döntő személy volt, aki Eisenhowert meggyőzte az elnöki választáson való indulásról. Az egész Rockefeller család, vele az egész Rockefeller birodalom is Eisenhowert szilárdan segítette. Ám Rockefeller segítségét kérni a földönkívüli problémában a legnagyobb hiba volt amit Eisenhower valamikor is csinált, az Egyesült Államok jövőjére, és – nagy a valószínűsége, hogy az – egész emberiség jövőjére nézve.

Eisenhower, megválasztása után egy héten belül kinevezte Nelson Rockefellert a Kormányszervezet elnöki tanácsadója elnökének. Rockefeller volt felelős a kormány megtervezéséért és újraszervezéséért. Összevonta egy minisztérium alá az egészségügyi, oktatásügyi és a jóléti feladatokat. Amikor a Kongresszus elérkezett az új minisztertanácsi álláshoz 1953 áprilisában, Nelsont neveztek ki az OVETA CULP HOBBY államtitkárává.

 Folytatjuk

Forrás:  http://emberiseg.wordpress.com/2012/02/08/vadirat/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése