2013. április 2., kedd

Sirius film utolsó előzetes -Bemutató 04.22.


Három héttel a bemutató előtt megérkezett a Sirius utolsó előzetese (magyar videóval)

Április 22-én lesz a díszbemutatója a Dr. Steven Greer és csapata által készített és világszerte sokak által már nagyon várt Sirius című dokumentumfilmnek, amelyet két nappal később már bárki megnézhet az amerikai mozikban, vagy online. A több éve készülő feltáró jellegű alkotásnak néhány napja felkerült az internetre a legutolsó, mozikba szánt előzetese, ennek kapcsán röviden összefoglaljuk, amit tudni lehet a filmről.

Az alkotók szerint a Földet ezer évek óta látogatják egy másik világ lakói, akik egyáltalán nem ellenségesek, sőt aggodalommal figyelik az emberiség jövőjét. Katonai, ipari és gazdasági érdekek azonban immár közel száz esztendeje szándékosan titkolják az erre vonatkozó releváns információkat. Titkolózásuk legfőbb oka pedig, hogy a földönkívüliektől szerzett technológiai tudással fel lehetne szabadítani a világot az olaj-, gáz-, szén-, valamint atomenergia függőségből, ami szakértők szerint azt jelentené, hogy havi néhány száz forintból meg lehetne oldani egy átlagos családi ház fűtését és teljes energiaellátását.
A film atyja, Dr. Steven Greer eredetileg orvos végzettségű ufológus, aki immár több évtizede kutatja a földönkívüliek létezésének bizonyítékait. Érdeklődése a téma iránt még gyerekkorában kezdődött, majd ez egyre inkább aktív kutatásba csapott át, míg 1990-ben megalapítja a Center for the Study of Extraterrestrial Intelligence (Földönkívüli Intelligenciákat Tanulmányozó Központ), röviden CSETI nevű szervezetet, amely tudományos alapokon kezdeményezi a földönkívüliekkel való kapcsolatfelvételt.
Három évvel később, 1993-ban létrehozza a The Disclosure Project nevű nonprofit kezdeményezést, amely máig azért küzd, hogy a kormányok ismerjék be, tudnak a földönkívüliek létezéséről és ismerik az általuk használt különböző meghajtási technológiákat is. A Disclosure Project megalapításának másik fő célja az volt, hogy védelmet nyújtson azoknak az egykori magas rangú kormányzati személyeknek, akik esküjüket megszegve a nyilvánosság előtt beszélnek az UFO jelenségeket érintő titkos adatokról. Steven Greer állítása szerint ez ügyben 1993-ban még James Woolsey CIA igazgatóval is egyeztetett.
1997-ben Greer, más CSETI tagokkal, köztük Edgar Mitchell-lel, az Apollo 14 űrhajósával együtt, az amerikai Kongresszus képviselőinek tart prezentációt a témában. 1998-ban otthagyja kórházi orvosi állását és teljes munkaidőben a projektjein kezd dolgozni.
Dr. Steven Greer
2001 májusában Washingtonban a Légierő, a Légügyi Hatóság és a CIA húsz nyugalmazott tisztjével együtt nagyszabású sajtótájékoztatót tart, ahol szintén a beismerést követelik. 2002-ben különböző kormányzati hivatalnokok vallomásait rögzíti, akik - köztük Gordon Cooper űrhajós - mintegy 120 órányi videofelvételen vallanak az UFO témában szerzett saját tapasztalataikról, ismereteikről.
Eddig négy könyv fűződik a nevéhez, több egész estés dokumentumfilmet készített és számtalan interjút adott a világ legjelentősebb televíziós csatornáinak.
Dr. Greer azt ígéri, a Sirius nem egy újabb nagy dirrel-durral beharangozott UFO-dokumentumfilm lesz, amelyben a már százszor hallott történeteket láthatjuk újra. Olyan interjúkat, olyan felvételeket ígér, amelyek kétséget kizáróan bizonyítják, hogy a kormányoknak tudomásuk van arról, a földönkívüli civilizációk tagjai már évezredek óta látogatják bolygónkat, sőt a technológiájuk sem ismeretlen a számunkra.
"Ez valóban a legnagyobb sztori, amelyet sosem hallhattál" - mondja Dr. Greer.
"Ha egyszer majd az emberek előtt is világossá válik, hogy különböző titkosított projektek már rég rájöttek, hogyan működnek a földönkívüliek űrhajói, azt is megértik majd, hogy nincs többé szükségünk sem olajra, sem szénre, sem pedig atomenergiára. Éppen emiatt nem hajlandók bevallani, hogy léteznek idegenek, azt ugyanis már rég tudják, hogy sem szociális, sem pedig vallási válságot nem okozna annak beismerése, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban."

A két órás mozi rendezője az Emmy-díjas Amardeep Kaleka, narrátora pedig a hazánkban is vetített 'Hung - Neki áll a zászló' című sorozat címszerepét alakító, Thomas Jane lesz.
"Még soha ilyen sok új információt nem tártak a nyilvánosság elé egyszerre, mint a Sirius-ban" - mondja Thomas Jane. "

Thomas Jane és Dr. Greer
Mindenkit bátorítok, hogy szánja rá azt a két órát és nézze meg a filmet, amely szívből szól azokhoz, aki például én is vagyok, hogy alapvetően egyetértek, ha nemzetbiztonsági okokból bizonyos dolgokat el kell titkolni a közvélemény előtt, de nem értek egyet a titkos (árnyék)kormányok létezésével."
Úgy tudjuk, hogy a bemutatót követő néhány napon (legfeljebb) héten belül magyar felirattal is meg lehet majd nézni a filmet.

Előzetes:
http://www.youtube.com/watch?v=1VkExWvl0O8&feature=player_embedded



Forrás:  http://rejtelyekszigete.blogger.hu/2013/04/01/harom-hettel-a-bemutato-elott-megerkezett-a-sirius-utolso-elozetese-magyar-videoval

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése