2013. június 1., szombat

2013. Június - Lélekébredés - Kristálycsakra


 awaken
2013. Június - Lélekébredés

A hónap mantrája:

LELKEM FÉNYESSÉGE SZÍVEM RAGYOGÁSA
ÖSSZEKÖT MINDENNEL LÉTEM VALÓSÁGA!

Június hónap a lélekben való egyesülés ideje. Ez az időszak a lélekkapcsolatok rendeződése és kapcsolati szálaink megtisztításának hónapja. Lélekcsaládunk, akikkel fejlődési utunkat járjuk és segítjük egymást inkarnációkon át, most összekapcsolódnak velünk egy új minőségben, tudatosabban.
Ezt a kapcsolatot sokszor érezzük, mikor valakire azt mondjuk: „rokonlélek”. Tudjuk, hogy valahogy hasonlóan tapasztaljuk, látjuk a világot és érezzük egymás között a szeretetteljes megértést. Ezek a találkozások segítenek megértenünk, milyen fontos, hogy egymást segítve és elfogadva éljük meg az életünket.
Ezek a találkozások nagyon fontos eseményeket indítanak el az életünkben. Látszólag talán meg sem értjük, fel sem fogjuk, de lelkünk emlékszik, és elindít egy megvalósulási folyamatot az energiarendszerben. Minden fizikai eseményt megelőz egy gondolati és érzelmi teremtés, mely annak folyamatát irányítja. Ez a folyamat nemcsak tőlünk függ, de minden velünk történő lelki kapcsolódástól is. Egy esemény megélését minden lélek a saját tanulnivalója és tudati fejlettsége szerint érti meg, miközben minden történéssel magunkat és másokat is segítünk a tudatosodásban.
Ha ezt megértve, „a minden mindennel összefügg” univerzális törvényét szem előtt tartva lépünk bele adott helyzetekbe, minden embert lelki lényként megértve, az átélések tudatos tanulássá válhatnak.
Ebben most Uriel arkangyal, a lélekcsaládok őrzője, az Akasha Krónika beavatott mestere segít bennünket.
Egyik szellemi találkozásunk alkalmával beszélt a lélekcsaládokról. Ez az üzenet most aktuálisabb, mint korábban bármikor:

angelgold

Uriel arkangyal üzenete a lélekcsaládokhoz
Én a Fény hordozója üdvözöllek most benneteket! Földi mesterek, figyeljetek szavamra!
Azért vagytok itt és most, hogy felismerjétek a Fényt, mit ti is hordoztok Magatokban! Nem késlekedhettek tovább a felismerés útján, mert kijelölt célotokhoz kell érnetek!
Ez a cél egy olyan találkozási pont, hol a lélekcsaládok egyesülnek!
Mit jelent mindez?
Hogy erőtöket és Fényeteket összeolvasztva az Egy-Család erejével hattok ezután!
Mire is vállalkoztatok?
Mikor elindultatok utatokra, EGY-séges lélekként döntöttetek. NAGYLÉLEK EGY-ségben. Mind Egyként- Egyek léteztetek a lélektérben, melyet a szellemi teremtés hozott létre. Feladataitokat így határoztátok meg – EGY-ségként. A tapasztalás és a tanulnivaló mennyiségének arányában Nagylélekként döntöttetek arról, hány részre osztjátok Egységeteket, hogy minden tapasztalást megélhessetek, és minden feladatot beteljesítsetek.
De te mindez vagy! Minden lélekrészt Önnön EGY-ségedből hoztad létre: Lélekcsalád lettél! Lélektestvéreiddel együtt oda inkarnálódtatok, ahol a rátok bízott feladatot a legjobban elvégezhetitek és a szükséges tapasztalattal leginkább gazdagíthatjátok a Nagylelket. Ez lehet térben, időben és dimenzióban egyező vagy eltérő megnyilvánulás. De a kapcsolat mindig ÉL köztetek. Sosem szűnik meg áramlani közöttetek az energia. Azok a lelkek, kik tudatosan tartják fenn a kapcsolatot lélekcsalád-testvéreikkel, segítik őket a fejlődésben saját tapasztalataikkal és tudásukkal. Így gyorsítva fel a lélekfejlődést.
Míg minden lélekrészed el nem végzi feladatát, nem lehet teljes a családegyesítés!
Most már mindannyian elértétek azt a szintet, hol tudatosan segíthetitek Önmagatok lélekrészeit. A lélekcsaládok együttes energiái felléptek a következő szintre. Létrejöhet a családegyesítés fázisa. Mindehhez azonban tudatosan kapcsolatba kell lépnetek testvéreitekkel! Lélekenergiátokat Önmagatokhoz kell hívjátok és Központotokon keresztül kell eljussatok lélekrészeitekhez.
A Nagylélek központi Egysége a Lélektér azon pontján található, ahol a Teremtés a Nagylelket létrehozta. Itt van Minden Lélekenergia, ami áthatja a lélekcsalád tagjait. Ide érkezik, és itt tárolódik minden. Lélekőrzők – olyan lélektestvéreitek, kik nem választották az inkarnálódást, hogy itt láthassák el feladatukat – figyelik és továbbítják a szükséges energiákat a lélekrészekhez. Vannak olyan lélekrészeitek, kik ezt tudatosan fogadják és vannak kik tudatosan nem érzékelik, de terükben benne rezeg. Ők hasznosítani akkor tudják ezt az energiát, ha felismerik.
Most az egyesítés feladata következik. Minden lélekrészetek arra törekszik, hogy felismerje önmagát a Nagylélek-családjaként. Tudatosítsa magában az összetartozást és ezáltal hozzáférhessen a lélekenergiák Egységes Fényéhez.
Ti, akik tudatosan már érzitek ezt, nektek tennetek kell ezért az egyesítésért! Fel kell emelnetek tudatotok Fényét abba a lélektérbe, hol az Őrzők már várnak benneteket, és Egységes erővel segítenetek kell a többi lélektestvéretek fejlődését.
Hogyan segíthettek?
Tudatosítanotok kell lelketeket! Önmagatokként kell felismernetek! Ezzel a felismeréssel léphettek be abba a térbe, honnan elindulva eljuthattok a Nagylelketek Központjába. Lelketek vezet majd benneteket Önmagatok útján. Ha belehelyezkedtetek lelketekbe, az ő energiáin át eljuthattok oda. Tudatosan, felelősségetek és feladataitok felvállalása mellett fel kell vennetek a kapcsolatot lélektestvéreitekkel. Ha kijelentitek, hogy készek vagytok az Egyesítésre, az őrzők megnyitják az energetikai kapukat azok felé a lélektestvéreitek felé, akikkel a kapcsolat létrehozható. Ez lelketek tapasztalatain, felkészültségén, tudatos felismerésein múlik. Ahol segíthetitek Önmagatok fejlődését, ott tapasztalataitok átadhatók. A kapcsolat tudatossá válik.
Ahol a feladatok megélését befolyásolnák az energiák egyesítése, ott nem nyílik meg a tudatos kapcsolat, de Nagylélek szinten minden információ tárolódik. Ha ez a lélekrészetek is eljut a felismerésig, akkor tudatosan fejlődhet az Együttes lélekenergiák segítségével.
Hol a kapcsolat lélekszinten létrejött, az energiák egyesülnek. Mindazon lélekrészek így már az őket eggyé kapcsoló lélekenergiákkal rendelkeznek.
A tér-idő kapcsolat fölé emelkedett tudatosságú lélekrészek így bármikor lehívhatják egymás tapasztalati tudását.
Ahol a kapcsolat fizikai szinten is létrehozható, az energia-kapcsolódás által emberi tudatossággal is felismerik egymást a lélektestvérek. Így minden szinten együttműködve segíthetitek Önmagatok fejlődését és egyesülését!
Ezek a fizikai kapcsolatok sokatoknál már létrejöttek, de sok testvéreteknél még csak a hangolás fázisában tartanak.
Minden kapcsolat akkor jön létre, mikor az energiaszintek összhangja a megfelelő rezgésbe lép. Ezt tudatos önfejlesztéssel segíthetitek. Erőltetéssel nem juttok előre, csak az elfogadás megértő ereje mutat nektek utat.
Ismerjétek fel magatokat lélekben, hogy másban is meglássátok családotokat!
Jó munkát az egyesített lélek erejében.
Uriel vagyok, a Fény hordozója a FÉNY-ben!

A hónap FényDNS aktiválása a 6. szál. Ez a beavatás segít, hogy lélekcsaládunk rezgéseire ráhangolódva, szívünkön át összekapcsolódjunk velük a szeretetben. Ez az összekapcsoló erő olyan szeretetteljes energiákat szabadít fel bennünk, mellyel megértjük együtt létezik minden és mindenki a Teremtésben.

A 6. szál Lélekmagunk, lélekcsaládunk, szellemi minőségünk kódjait tartalmazza.
Ebben a Fényszálban vannak kódolva mindazok az információk, melyek származásunkat, rendbeli hovatartozásunkat, csillag-családunkat és egész univerzális kapcsolatrendszerünket átfogják. Ebbe beletartoznak mostani, emberi családi kapcsolataink is.

Ez a hónap végigvezet minket emberi kapcsolataink emlékezetén, hogy helyrehozhassuk amit eddig elmulasztottunk. Amíg emberi kapcsolatrendszerünket nem látjuk át, addig lélekkapcsolataink sem lehetnek tiszták.
Benső vezetőnkre hallgatva, szeretetünkkel megtisztíthatjuk és újra élővé tehetjük emberi és lelki kapcsolatainkat.
Csodás kapcsolódást!

lélekébredés2

A hónap fontosabb napjai:

Június 1. – A nagylélek erejében kapunk most üzenetet szívünk által. Az a fényszál ami összeköt minket minden lelki dimenziónkkal és inkarnációnkkal, Nagylelkünkben egyesül. A Nagylélek nem más, mint az a lelki tudatosság, fényesszencia, melyre megszülettünk a Lélekóceán egységéből, hogy szellemi önvalónkkal összekapcsolódva megélhessünk a létezés alacsonyabb rezgésű (fizikai) dimenzióit. A nagylélek tartalmazza minden eddigi tapasztalatunk és tudásunk információját és egyesíti minden inkarnációnk energiáját. Most ezzel a lélekközpontunkkal összekötő, szívünkből kiinduló fényszálon át kapunk erőt és tudást…
Hogy testetek-lelketek összhangba hozzátok, s a kapcsolódást megvalósíthassátok, egy imát mondjatok el szívetek fényében, mi egységbe hoz titeket Isten erejével:

Nagylelkem az Égben, Szellemi Létem
Hívom erőmet – kapcsolódj Most Vélem!
Tiszta fényességem engem átrezegjen
Egyesítve lelkem Fent a Nagylélekben!
Tisztaságom okán, mi rajtam áthatol
Létrejön az Eggyé válás a lelkemben itt és most!
Így legyen!

Június 2. – Lélekrészek harmonizálása kezdődik. Ez olyan testi érzetekkel is járhat, mintha belül hullámzó energiák (kicsit hányingerszerű érzés is lehet) áramlanának fel és le. Ez a harmonizálás a bennünk működő és a nagylélekben információként számon tartott emlékrezgések síkjait hozza egységbe. A sejtekben eltárolt érzelmi rezgések keltik éppen ezért ez a furcsa áramló érzést bennünk. Bennünk vibrál ma egy olyan benső dallam, melyet lelkünktől kapunk szívünkön át. Ha ezt dúdolgatjuk, segíthetjük a folyamatot.

Június 6. – A szeretet feltöltődésének napja. Ma a lelkünk olyan szeretet-esszenciával töltődik fel, melyet Nagylelkünk küld hozzánk. Energiaterünk, aurarétegeinkbe és erőközpontjainkba most szeretetfény áramlik. Ez egyfajta furcsán felemelő, lebegő érzéssel párosulhat. Nyissuk meg a szívkapukat és engedjük áramlani a szeretet érzését bennünk…

Június 8. – Újhold ereje tölti be a teret. Segít megnyitni lélekkamránk azon részeit, ahonnan már felesleges energiák távozhatnak. Ha tudatosítjuk ragaszkodásainkat, felismerjük belső ellenállásunkat a változással szemben, sokat tettünk magunkért az elengedés meggyorsítása terén.

Június 9. – Olyan energiakapuk aktiválódnak a térben (az országok felett), melyek minden nemzet kollektív gondolati és érzelmi terét hivatottak tisztítani. A nemzeti öntudat felébresztésének fényei járják át a „levegőt”. A kapuk a Krisztusfény-háló szeretetteljes és megbocsátást segítő erejét horgonyozzák minden ember auraterébe. Így magunkon keresztül, saját tisztulásunkkal segíthetjük nemzettudati terünk fényesedését.

ébredés 

Június 10-11. – Ez a két nap összekapcsolódik energiában. Hétfőn egy olyan folyamat indul el a szívtérben, mely lélekkapcsolatunkon dolgozik. Szívcsakránkon át nyílik lélekkapunk. Ha a kapuban akadályok vannak, nem tudunk a lelkünkkel élő kapcsolatot teremteni. Az első napon ezért az akadályok feloldása és szívünk megnyílása kezdődik. Majd ennek a folyamatnak a következő lépésként a lélek és a test közötti energiaáramlás indul meg. Ezért ezekben a napokban és utána is érzékelhetünk mellkas tájékon nyomást, örvénylő forgás-szerű érzéseket, vagy hirtelen felbukkanó, sehova nem sorolható érzelmeket. Ez mind a tisztítás jele lehet. Ha megtisztult a csatorna szívünkben, akkor hullámszerűen törhetnek ránk kellemes, melegedő érzelmi energiák, melyek már lelkünktől érkeznek a nyitott kapun át hozzánk.
Segíthet szíved megnyitásában a szívvirág meditáció (szöveg):
Érdemes elvégezni a szívtisztító meditációt is, Raffael arkangyal vezetésével (mp3-csak bejelentkezés után tölthető le):

Június 15. – Szeretetangyalok érkezése, fénymagok elültetése. Ma egy nagyon különleges szellemi erő hatja át a teret, és ez néhány napig érzékelhető lesz. A szeretet fénylő dimenzióiból angyalok érkeznek hozzánk, hogy tiszta szívünkbe elültessék azt az ajándékot, fénymagot, melyet a Kegyelem által, most mindenki megkap. Ez a mag rendeltetésünk és feladatunk segítője, de csak annyira fog kinyílni, amennyire tudatosan vállaljuk az életünket, rendeltetésünket és a vele járó felelősséget. Ma érdemes végiggondolnod a benned rejlő, benső késztetéseket, és hittel kijelentened, hogy elfogadod a felsőbb Akarat vezetését és vállalod küldetésedet.

Június 19. – Energiaharmonizálás történik a fizikai és lelki síkok között bolygószinten. Most Földanya a kristály/ásványvilág – növényvilág – állatvilág energiáinak kiegyenlítését segíti, miközben Éntudatunk mindehhez alkalmazkodva emberi erőink egyensúlyba hozatalát végzi. A tudathangolásokkal egy újabb szintemelkedés kezdődik a szellemi evolúció történetében. Ember és természet újra közelebb kerülhet egymáshoz.

Június 22. – Az őselemi erők egyensúlyba hozatalának időszaka kezdődik. Fizikai és szellemi elemek együttműködése nélkül nem lenne anyag, egyensúlyuk segíti a Föld és minden élőlény fejlődését. Az emberi teremtés sokszor diszharmóniát okozott (és sajnos okoz a mai napig is) ezen elemek között olyan kísérletekkel, melyek agresszíven beleszóltak az egyensúlyi állapotba. A vegyi és elektromágneses hatások erőszakos alkalmazása a harmónia visszaállítására késztetik Gaiát, és a Föld fejlődését segítő szellemi tanácsot. Ezért egy Fénymártix energiát fognak kiépíteni a Föld éteri és asztrális szintjeire, mely levezetni és semlegesíteni hivatott ezeket az ártó rezgéseket. Ez a folyamat több hétig tart (még július elején is), és ennek részeként lelkünkkel mi magunk is létrehozunk egy hasonló mártixhálót lelki és fizikai energiarendszerünk között. Ezen háló felépülését segíthetjük, ha szeretettel gondolunk a Földünkre és magunkra, hálás szívvel elfogadva mind a szellemi, mind a fizikai életet!
Ma érdemes egy olyan meditációt végezni, melyben a Krisztusi hálón át, szívünk szeretetével bekapcsolódunk az őselemi harmóniába és annak szellemi fényével, lelkünk segítségével kivetítjük magunk köré ezt a szeretetteljes harmóniafényt.

Június 23. – Telihold erői ma is különös fényekkel áradnak szét az éteri térben. Ez a fényenergia most nagyon alkalmas kristályaink feltöltésére. Ha tudod, tedd ki őket egy-két órára a holdfényre és kérd meg Holdanyát tisztítsa meg és töltse fel őket azzal az erővel, amire szükséged van a fejlődésedhez, vagy tisztulásodhoz (a kérést úgy fogalmazd meg, amire szükséged van). Ugyanakkor a Holdfény erőteljes ezüst-energiája részt vesz a Fénymártix „szövésében” is.

fénymátrix aura

Június 24. – Gondolattisztítás kezdődik a lélektérben. Sokszor olyan dolgokat is gondolunk, melyek nem jótékonyak számunkra. Ezeket gyakran nem is tudatosítjuk, észre sem vesszük, de attól még gondolati képük már ott rezeg bennünk. Ezek az automatikus gondolatok aztán az ismétlésektől megerősödve olyan befolyással vannak ránk, amit kényszerítő gondolatként szoktam hívni. Nem is tudod honnan, egyszer csak egy gondolat jelenik meg a fejedben, ami nem is az adott helyzethez kapcsolódik, mégis érzékeled. Legtöbbször ezek magunkat vagy másokat minősítő, hitrendszeri töltettel rendelkező programok.
A mai napon ezen rezgések feloldása kezdődik a Nagylélek segítsége által.
A leggyakoribb negatív gondolati program az emberben: Csak akkor vagyok értékes, ha mások szeretnek és elfogadnak!
Amíg ilyen programok működtetnek minket, mások elvárásai szerint éljük az életünket és nem magunkért.
Meggyorsíthatjuk a tisztulás folyamatát, ha elvégezzük a Gondolatsapka gyakorlatot, melyet Jézus adott át számunkra.
Gondolattisztító meditációt itt meghallgathatod:
Június 27. – Érzelemtisztítás napja a lélektérben. Ahogyan elindult korábban a gondolatok megtisztítása bennünk, úgy kerül sor most az érzelemprogramok tisztázására is. A ma induló folyamat a bennünk tárolt érzelmi programok negatív rezgéseit hivatott feloldani. Az érzelmi programok legtöbbször a vér-, és nyirokáramban keringenek bennünk „oldott formában”. Az életet ezáltal olyannak látjuk és értékeljük, amilyen energiák áramlanak bennünk. A mai napon Nagylelkünk segít nekünk, hogy elengedhessük és kioldódhasson minden minket gátló érzelmi gát, amire már készen állunk. Ezek sokszor álmunkban is oldódnak, tehát lehetnek érzelmes, furcsa álomszakaszaink.
A leggyakrabb negatív érzelem az emberben a félelem!
Amihez ez az érzés kapcsolódik, azt nem tudjuk teljesen elfogadni, így nem is látjuk, értjük igazán. Ha kikerül a félelmi töltet az adott esemény vagy dolog érzelmi teréből, már egészen másként tudjuk befogadni.
Az érzelemtisztításban segít, ha a víz angyalait hívod szeretettel és megkéred őket az alábbi kijelentéssel:
-        Negatív érzelmeimtől megtisztulni vágyom! Segítsetek angyalok és tisztítsatok meg engem. Elengedek magamból minden félelmet, alacsony rezgésű energiát, sötétséget, minden lehúzó tényezőt, rossz érzést és gondolatot. Mindezek helyét váltsa fel a Fény és a Szeretet. Mert a Fény és a Szeretet gyermeke vagyok, így isteni Fényként sugárzom!

Június 29. – Akarati programok eltávolítása kezdődik a lélekvezérlés teréből. Nemcsak érzéseinkkel vagy gondolatainkkal, de túlzott akarati erőnkkel is képesek vagyunk gátakat, akadályokat rakni a saját utunkra. Mikor mindenképpen uralni, vagy irányítani akartunk egy helyzetet, akkor kényszerenergiákat tettünk az akaratunkat irányító vezérlésre. Ezzel lelkünk és Isten akaratának térnyerését gátoltuk magunkban. Ezek a programok az önérvényesítésben akadályoznak minket. Nagylelkünk most segít bennünket, hogy elengedhessük ezeket a kényszereket. Ez legtöbbször a testünkben a gerincünk mentén, hátul és a hasi területen tárolódik, de felhalmozódhat alkarban és lábszárban is.
Ezek általában olyan akarati programok, amik azt mondják bennünk: Minél gyorsabban, minél jobban és tökéletesen kell megoldanom minden helyzetet!
Ez aztán olyan kényszereket eredményez, melyek bántanak minket. Ma ezeket engedhetjük el, ha tudatosítjuk bennünk jelenlétüket.

Június 30. – A hónap utolsó napján egy harmonizáló lélekfény tölti be a teret. Mintha kékesfehéren csillogó, rózsaszínes permet szórná be az auraterünket. Ez az energia mint egy fénypalást védelmező és segít további tudatosodásunk lépéseiben.

Csodás lelkesedést mindenkinek!
Áldással: Orsi

Pusztai Orsolya

lélekébredés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése