2013. június 24., hétfő

Megbocsátani Önmagunknak - visszaszámlálás 7- - SaLuSa 06.14.


 SaLuSa vagyok a Szíriuszról és a visszaszámlálás 7-es szintjén vagyunk.

by kristalyhang
SaLuSa / 2013. június 14.
Gabriel Raio Lunar közvetítése
 01-salusa„Megbocsátani Önmagunknak“  
Szabadítsátok fel magatokat a „vétkesség” érzése alól, amit oly régóta „megváltó-modellként” kínáltak nektek (ami alapján azt feltételeztétek, hogy – hamis alázattal oldoznak fel a bűn alól). Szeretett Testvéreim, most kezditek megérteni, hogy megbocsáthattok saját magatoknak. Kezdjetek neki önmagatok elismerésének, fogadjátok el magatokat olyannak, amilyenek vagytok, és különösképp, adjátok meg az esélyt, hogy Isteni természetetek felvirágozhasson. Kedvesek: Általánosan elfogadottá vált az elképzelés, hogy „bűnösök” lennétek. Ebből az a feltételezés következik, hogy a feloldozásotoknak „kívülről” kell jönnie - de valójában bennetek van elrejtve. A megváltás ötletét beágyazták a gondolkodásmódotokba, azzal a feltevéssel együtt, hogy ti saját magatok nem vagytok képesek belső erőtöket használni. Kedvesek ezért még egyszer elmondjuk nektek, hogy a szeretett Mesterek, akik egyenjogúként jöttek le hozzátok az égi tanításokkal, megpróbáltak rámutatni valódi eredetetekre és felvilágosítani benneteket. Soha nem voltatok a teremtés egyetlen lényének sem alá- vagy fölérendelve; ti mindannyian Isten gyermekei vagytok – ahogyan mi is!
A vétkesség ideája elhitette veletek, hogy csak nagy áldozatokkal érhetitek el céljaitokat és áldozatok szükségesek az Isteni megbocsátáshoz és feloldozáshoz. Egy további elképzelés, amit beültettek gondolkodásmódotokba, hogy egyre több tevékenység (több munka) árán lennétek „többek” és „méltóak”-, minél „értékesebbet” hoztok létre ténykedésetekkel, annál nagyobb elismerésben részesültök [Ora et labora! -Dolgozz és imádkozz! jutott itt eszembe - ford. megj.]. Nos, valóban: A munka nemesít, ahogyan ti mondjátok; de a rabszolgamunka, amit a legnagyobb stressz közepette végeztek, valójában inkább csak korlátozza képességeiteket, - és ez volt mindig is a sötét hatalmak alapgondolata: hogy olyan keményen megdolgoztassanak benneteket, amíg el nem hiszitek, hogy „alsóbbrendűek” lennétek, akik „Isten jelenlétéhez méltatlanok, elkárhozottak”, akik Istent vagy másokat csupán sok munkával tisztelhetik meg. Ezt az általatok elfogadott állítólagos „bűn”-t használták fel, hogy olyan dolgokat tehessenek meg, amivel elérhetitek a „feloldozást”.
A mostani időszak több mint megfelelő, hogy egymásnak kezet nyújtva, megragadjátok a lehetőséget, hogy felismerjétek, hogyan kellene a dolgokat szemlélni, kezdve Önmagatok megbocsátásával, a méltatlanság gondolatának elengedésével. Kedvesek, valójában Mindannyian egy hosszú vándorláson megyünk keresztül az univerzumon, és a „bűn” vagy a „vétkesség terhe” soha nem volt a Teremtő ötlete, hogy lényeket fegyelmezzen vele. A „bűn” mindig a sötétség útja volt, amit felfedezett magának, hogy egy alacsonyabb létsíkon tartsanak benneteket és hogy kiszolgáltathatóak maradjatok a „kegyelem” megpróbáltatásainak.
Az Isteni elv, ami rátok és a teremtés minden lényére érvényes az a SZERETET – és semmi más – mert ISTEN a SZERETET, és el kell fogadnotok a gondolatot, hogy ti magatok is SZERETET vagytok, mert ISTEN részei vagytok. Kedvesek: Minden lélek érdemes arra, hogy Isten jelenlétében létezzen; a „vétkesség” inkább egy illúzió, amit azért gerjesztettek, hogy elválasszanak benneteket a Teremtőtől, - értitek?! Tekintsetek saját magatokra is szülői szemmel: Elkárhoztatnátok a gyermekeiteket, távol tartva őket, csak azért mert rendetlenséget csináltak a szobájukban vagy tönkretették az étkészletet? Gondolkodjatok el rajta. – Elegendő volna egy véletlen, hogy „örök kárhozatra” ítélnétek gyermekeiteket, mert egy pillanatra engedetlenek voltak? – Gondolkodjatok el rajta. – Isten soha nem ítélne/kárhoztatna el benneteket!   
Tehát, Kedvesek: A Teremtő mindenkor méltónak talált benneteket, hogy jelen legyen; de az erről való döntés jogát, a ti ’kezetekbe helyezte’, - hogy kívántok-e az ő oldalán lenni vagy sem. Ő mindenkor tárt karokkal vár rátok és most nagyon boldog a lehetőség okán, hogy újra a közelében tudhasson benneteket, mert ebben most eltökéltek vagytok! Elegetek van, hogy nem tapasztaljátok jelenlétét, mióta megteremtettétek a Tőle való „elválás-ideáját’. De ennek ellenére mindenkor veletek volt, mindegyikőtökkel! 
Kedves Testvérek: Hagyjatok fel a „hiány”-nak tartott dolgokra való összpontosítással, fejezzétek ezt be! Kezdjétek meglátni a csodákat, amire képesek vagytok; kezdjetek neki a bennetek rejlő pozitív dolgokra való összpontosításhoz! Vannak emberek, akik kritizálják szavainkat, mert úgy tűnik, „egótokat cirógatjuk”; de itt nem erről van szó, mert ha tudatában lesztek kvalitásaitoknak és egyszerűen ezekre koncentráltok, látni fogjátok, hogy a szerénység és az egyszerűség veletek született minőségetek és innentől fogva soha nem hengerelhet le többet egótok. Itt az a lényeg, azt szeretnénk, ha felismernétek, milyen értékesek vagytok. Ha lehetséges, készítsetek egy listát kvalitásaitokról és olvassátok át minden nap, mielőtt a mindennapi dolgaitok intézésébe kezdenétek. Tegyetek így barátaitokkal és rokonaitokkal. Vessétek papírra ezen emberek kvalitásait [pozitív tulajdonságait] és adjátok át neki ezt a listát. Írjátok fel a közeli barátok, testvéretek, szüleitek, feleségetek, férjetek kvalitásait a mindennapi munkájuk során és adjátok át nekik ezt a listát, hogy láthassák, milyen fontosak és csodálatosak; aktiváljátok az öröm és hála érzését, a szépség és tökéletesség érzését, amit hosszú időre elvettek tőletek.
Kedvesek: A spirituális birodalmakban csakis és kizárólag a tökéletesség létezik; minden lényt csodálatosnak és tökéletesnek tartanak; nem létezik semmilyen elfajzott ítélkezés – vagy az alacsonyabb rendűség gondolata; ezt a tényt szeretnénk itt megerősíteni! Az ’alázat’ koncepciója az egész történelmetek során rosszul lett interpretálva és félrevezet benneteket, amikor azt hiszitek, hogy az alázat megélése egyenlő az ’alsóbbrendűséggel’. Nem Kedveseim! Az alázat azt jelenti, hogy tudatában vagyunk annak, hogy sem kevesebbek sem többek nem vagyunk a többieknél; az alázat azt jelenti, hogy tökéletes harmóniában létezünk együtt a FORRÁSSAL – sem többek sem kevesebbek nem vagyunk, - egyszerűen létezünk – de nem úgy, ahogyan nektek tanították! Ami alázatossá tesz benneteket, az nem a ruházkodási módotoktól függ, sem a pénz, amivel rendelkeztek vagy sem, nem a nemzeti hovatartozás, sem a spiritualitásotok foka, hisz mivel mindannyian 
Egyek vagyunk, nincs rá szükségetek, hogy lehorgasztott fejjel járva tegyetek eleget az alázatnak; nem ezt tanította nektek Jézus; Ő azt szeretné, ha emelt fővel járnátok, és a bennetek rejlő erőt gyakorolnátok. Ezért jött el hozzátok, hogy ezt hagyja hátra; ez az, amit ő akar. Megtanították nektek [az egyházak], hogy engedelmességgel tartoztok a spirituális erőkkel szemben és a spirituális lények „felettetek állnak”. Kedvesek: „Ti nem fizikai lények vagytok, akik spirituális tapasztalatokat gyűjtenek, hanem spirituális lények vagytok, akik fizikai tapasztalatokat gyűjtenek” és így az egész hamis koncepció, hogy „alsóbbrendű”, „értéktelenebb” lények vagytok, értelmét veszti, hisz ti a magasabb birodalmak részei vagytok. Általánosságban a szellem [spirit] energiája, amit ti anyagnak neveztek, nem más, mint a besűrűsödött spirituális energia. Az anyagi világban nagy elvárásotok, hogy a megmentőnek, a megváltónak kívülről kell megérkeznie és ez a fellángolás egyeseknél oda vezetett, hogy a 2012-es év végén egy külső jelenség eljövetelére vártak, mert nem hitték el, rendelkeznek az erővel és a hatalommal, hogy saját maguk megváltói legyenek. Kedvesek: vegyétek birtokba belső erőtöket; és talán megértitek, hogy a Mennyek Királysága bennetek rejlik,- ahogyan ezt már Jézus is elmondta.
Kedvesek, értsétek meg: Eljött a megfelelő idő, annak felfogásához – hogy ti magatok vagytok felelősek utatokért, hogy ti magatok vagytok a saját megmentőtök.  És eljött annak is az ideje, hogy a „külső megmentési elképzeléseket” ejtsétek, mert a megmentésetek belülről jön, belőletek, nem kívülről. Értitek most már az okát, miért nem jöttünk le még hozzátok és miért nem szálltunk le a világotokon? Másik ok, hogy egy ilyen akciót nem vihetünk véghez a mieink engedélye nélkül. Meg kell értenetek, a Földanyán való leszállásunk célja a hozzátok való csatlakozás – nem a helyettetek való munka, mi nem végezzük el a ti feladataitokat. Meg kell értenetek, a ti feladatotok a Föld felemelése. Kedvesek, ti vagytok képesek, ti rendelkeztek mindazzal, ami ehhez szükséges és ez bennetek van. A ti részetek, mi nem végezhetjük el, egyszerűen azért nem, mert úgy látjuk, ezt a feladatot önállóan is képesek vagytok elvégezni. Reméljük, mi is kiegészítve benneteket hozzájárulhatunk és veletek együtt boldogan és harmóniában élhetünk. Számíthattok segítő kezünkre és megosztjuk veletek tudásunkat, Mindenki javát szolgálva.
Kezdjetek neki az Önmagatok elfogadásával való munkának, mert ha folyamatosan külső válaszra vártok, akkor kimozdultok az önálló erőtökből, melyet bennetek él. Ha kifelé fordultok, a külső világ felé, elveszítitek a természetes kapcsolatot velünk, mert mi nem lényeteken kívül élünk, hanem szívetekben. Megértitek azt, hogy ami bennetek zajlik, az kifelé lesz látható? Mit gondoltok, miért látható most több űrhajónk szerte világotokon, mint a múltban volt? Az ok egészen egyszerű, kezdtek lassan befelé fordulni [látni] és felismeritek, hogy ott vagyunk, bennetek.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról és a visszaszámlálás 7-es szintjén vagyunk. Ez azt jelenti, hogy a dolgok egyre jobban „felpörögnek” és ebből következően ez mindegyikőtöknél fontos döntések meghozatalával jár együtt. Ezek az utatok kulcsfontosságú döntései. Nem tudtok újra visszahelyezkedni abba a helyzetbe ahol most vagytok [mozdulnotok kell]; amit kívántok, azt a Szívetekben kell eldöntenetek; és ha ennek eleget tettetek, akkor meglátjátok amint az a külvilágban testet ölt.
Legyetek békével!

Legyetek a FÉNNYEL!

Köszönet, SaLuSa!
Gabriel
Csatornázta: Gabriel Raio Lunar
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése